// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Egészségügyetlenség

A kormányalakítás körüli szerencsétlenkedés miatt veszélybe kerülhet az egészségügyi dolgozók decemberi fizetése

Erre az ügyvivő egészségügyi miniszter hívta fel a figyelmet.

Mivel már több mint egy hónapja nincs teljes jogkörökkel rendelkező kormánya az országnak, az RMDSZ-szel közös kormányzásra készülő liberálisok és szociáldemokraták pedig most éppen arról nem tudnak megállapodni, melyikük töltse be először a miniszterelnöki tisztséget, ha azt a pártok között rotációs alapon osztják el, a nagy állami rendszerek működése is veszélybe került. Ilyen az egészségügy is, amelyben most fölmerült a veszély, hogy a dolgozók a kormányalakítás elakadása miatt nem kapják meg időben a decemberi fizetésüket. Erről Cseke Attila ügyvivőm egészségügyi miniszter beszélt szerdán este. Mint elmondta, a minisztérium kasszájában már nincs annyi pénz, amennyi a bérekre kellene.

A probléma 74 000 egészségügyi dolgozót érint,

köztük vannak a járvány ellen első vonalban küzdő sürgősségi osztályok dolgozói, orvosok, ápolók, a tisztiorvosi szolgálatok alkalmazottai, a mentősök és a rezidens orvosok is. A miniszter szerint a pénzügyminisztérium ugyan rendelkezik a szükséges összeggel, a probléma azonban az, hogy költségvetés-kiegészítésről csak teljes jogkörű kormány dönthet, vagyis hiába van meg a pénz, ha azt ilyen formában nem lehet átutalni a bajba került minisztériumoknak. Ennek nyomán

meg kell találni a törvényes utat arra, hogy az érintettek megkaphassák a pénzüket.

Mint mondta, egyelőre nincs vészhelyzet, a megoldást november végéig kell megtalálni, és most több lehetséges módszert is vizsgálnak. A legkézenfekvőbb módszer persze az lenne, ha addig végre megalakulna az új kormány, amely végrehajthatná a költségvetés-kiegészítést. Vagyis az ügyvivő miniszter a probléma nyilvánosság elé terjesztésével próbál nyomást gyakorolni a két román pártra, hogy legyenek szívesek végre megállapodni, hogy végre megalakulhasson az új kabinet. Amire nem csupán az egészségügynek lenne égető szüksége.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro