// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

A kormány vizsgálja, hogy tegyék-e kötelezővé a koronavírus elleni oltást

// HIRDETÉS

A javaslattal Nelu Tătaru exminiszter rukkolt elő, aki szerint borzasztó nehéz hónapok elé nézünk, ha nem vezetnek be drasztikus járványvédelmi intézkedéseket.

A tavaly kirobbant járványkrízis nehezét levezénylő volt egészségügyi miniszter, Nelu Tătaru a múlt szerdán tért vissza a nagypolitika porondjára, ezúttal kormányfői tanácsadóként, s egy szűk héttel később elő is állt egy olyan bátor javaslattal, melytől bizonyára sokan kiakadnak. Tătaru a DigiFM meghívottjaként jelentette be,

javasolni fogja a kormánynak, hogy tegyék kötelezővé a koronavírus elleni oltást a kulcsfontosságú ágazatok dolgozói számára.

Ebbe a kategóriába tartoznak az egészségügyi alkalmazottak, a pedagógusok, a rendőrök, a tűzoltók, illetve a csendőrök is. Ugyanezt fogja javasolni a krónikus betegek esetében is.

Nelu Tătaru ugyanakkor azt is mondta, egy második javaslat-variáns az érintett kategóriák heti rendszerességű tesztelése lenne.

„Nagyon nehéz ősz elé nézünk, egyértelműen látszik, hogy a járvány negyedik hulláma sokkal agresszívebben terjed, mint az első két szakaszban, ezért sürgős intézkedésekre lenne szükség”

– foglalta össze a nyilvánvalót az exminiszter. Példaként említette,

jelenleg a pedagógusok alig 66 százaléka kapott oltást.

Mint megírtuk, a napi esetszámok is egyre elkeserítőbbek: a múlt héten még 3000 alatt volt a 24 óra alatt regisztrált fertőzöttek száma, de kedden már 3929 fertőzöttet jelentettek, nem beszélve arról, hogy kórházi kezelésre szoruló páciensekből is egyre több van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro