// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
ortodox egyház

A kormány úgy osztja a pénzt az ortodox egyháznak, mintha a sajátja volna

A nemzet bukaresti gigakatedrálisára jut pénz, egy csomó intézmény viszont nélkülözni fog.

Miközben a kormány a legújabb költségvetés-kiigazítással pénzt von el az Államelnöki Hivataltól, ezáltal ellehetetlenítve a szeptemberben esedékes – államfőket, európai uniós vezetőket és üzletembereket megszólító – nemzetközi csúcstalálkozót, a pénzügyminisztérium újabb 115,5 millió lejt szán a Nemzet Megváltásának Katedrálisa építésére.

Eugen Teodorovici tárcavezető szerint normális és logikus támogatni a katedrálist, annak érdekében, hogy még a centenárium évében, idén novemberben megtarthassák az első szentmisét benne. Ugyanő tavaly még arról beszélt, hogy ideje lenne megadóztatni az egyházat.

A költségvetés-kiigazítás kapcsán az Államelnöki Hivatal arra panaszkodott, hogy a kormány eszközként használja fel arra, hogy megbüntesse politikai ellenfeleit és azokat az intézményeket, amelyek nem tartoznak a Szociáldemokrata Párt (PSD) alárendeltségébe. Az intézmény átiratban jelezte a kormánynak, hogy költségvetésének 11,109 millió lejjel való (19 százalékos) csökkentése teljesen megbénítaná az ez évi tevékenységet.

De nem csak az Államelnöki Hivatal költségvetését nyírbálták meg.

A következő intézmények gazdálkodhatnak kevesebből:

  • a Román Hírszerző Szolgálat (-113 millió lej),
  • a kutatási minisztérium (-122,1 millió lej),
  • az energetikai minisztérium (-45,7 millió lej),
  • a fejlesztési minisztérium (-44,2 millió lej),
  • a külügyminisztérium (-35,1 millió lej),
  • a kormányőrség (-22,7 millió lej),
  • a turisztikai minisztérium (-17,3 millió lej),
  • a környezetvédelmi minisztérium (-17 millió lej),
  • a külügyi hírszerző szolgálat (-16,5 millió lej),
  • a különleges telekommunikációs szolgálat (-16,2 millió lej),
  • és a gazdasági minisztérium (-15 millió lej).

A költségvetés-kiegészítés legnagyobb haszonélvezője – persze az egyházon kívül – a pénzügy, a belügy és az egészségügy. Az összegek itt böngészhetőek.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro