… Romániában betiltják a félkarú rablókat, de csak félszájjal… és Brassó polgármestere meg akar menteni egy… farkast, pont a választási évben, tetszik érteni.
Közelegnek a választások, ezért aztán a legtöbb politikus megrohamozza a sajtót, nyilatkozik, szónokol, de olyan szépen, hogy az ember azt hinné, ezek az arcok egytől egyig szentek, vagy legalábbis Grál-lovagok.
Így tett Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese (egyben a PSD volt elnöke) is, aki, ugye, az utóbbi évben többször is belengette, hogy biza nem vetné meg a Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök mandátumának lejártát követően megüresedő államelnöki trónt.
Tehát Geoană úr kapta magát és elkezdte szidni a korrupciót. És nem is akármelyiket. Pont azt, amit a legritkább esetben szoktak szidni a politikusok. A politikai (politikusi) korrupcióról van szó. Tessék csak nézni, milyen szépen szidta, az embernek csak úgy repes tőle a szíve:
Persze, azonnal mondott pár válogatott mondatot a nyugati értékekről, a demokráciáról, a szabadságról és a törvény uralmáról is. És hogy attól még lehet szidni a politikai korrupciót, mert az, ugye, nem politikai probléma. Hanem morális. Aha.
Mindenesetre örülünk, hogy Geoană úr ilyen ügyesen megjavult. Mert hogy a múltban voltak ám hozzá kapcsolódó ügyek, sőt, neki magának is volt egy korrupciós ügye. Geoană úr sógora, az Eximbank volt elnöke (a nevét felejtsük el) 2023-ban hat év börtönt kapott, éppen korrupció okán. Az illető persze nem várta meg, hogy elvigyék a dutyiba, inkább meglógott az országból, jelenleg nemzetközi körözés alatt áll.
Na de maga Geoană urat is meglegyintette a korrupciós vád szele, méghozzá azzal kapcsolatban, hogy bizony mutyis módszerekkel igyekezett pénzekhez jutni a 2008-as választási kampány idején. Sőt, maga az adóhatóság korabeli vezetője jelentette fel, igaz, szinte tíz évvel később. A lényeg: az ügy elévült, a hatóságok a vállukat vonogatták, ez van.
Szóval, a fenti kontextus fényében tényleg örülünk, hogy Geoană úr ilyen keményen szólt a korrupcióról. Reméljük, őszintén is beszélt.
Jó ideje olvasható a hazai sajtóban, hogy hát izé, a félkarú rablók (hivatalosan játékgépek, játékautomaták) zseb- és lélekromboló iparágát valahogy meg kellene regulázni. A bukaresti politikai döntnökök fiókjaiban jó sok tervezet hevert (és hever) a témában. Na de aztán most (azért, mert jönnek a választások? Nem azért? Nem tudjuk…) végül léptek egy nagyot. A képviselőház a keddi szent napon megszavazta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amelynek legfőbb rendelkezése, hogy Románia minden olyan településén betiltják a félkarú rablókat, ahol a lakosság száma nem haladja meg a 15 000 főt.
Hát ez nagyon szép, mondhatná akárki. Mondjuk, azon túl, hogy a nagyobb politikai pártok azonnal összevesztek azon, hogy miért pont ezt a rendeletet szavazták meg (van még vagy hét), miért így, ki a cinikusabb és gonoszabb (a PNL és az AUR szerint a PSD, a PSD szerint pont fordítva), ki paktált le a félkarú rablók iparának vezéreivel stb.
Amit nem egészen értünk a felső politikai logikából: miért pont azokon a településekről űzik ki a félkarú rablókat (felderenghet egy idevágó bibliai történet is), ahol a lakosság száma 15 000 alatt van? Csak az ottaniak zsebét és lelkét fenyegeti a szerencsejáték démona? Ha például egy településen 25 000 lélek él, őket védi valamiféle pajzs?
És azt sem értjük igazán, miért kell teljes tiltással élni. Miért nem lehetett volna csökkenteni a félkarú rablók számát az ország összes településen? Szigorúbban felügyelni a szerencsejáték-ipart? Szóval nem igazán értjük ezt az egészet. Olybá tűnik, hogy a tisztelt döntéshozók léptek, mert jól mutat valamilyen imázsábrán, de igazából csak félszájjal tiltották be a félkarú rablókat. Amelyek tulajdonosai beköltöznek a legközelebbi településre, ahol mindent szabad, legalábbis a jelenlegi törvény szerint. És csókoltatnak mindenkit.
Vagy két napja jelent meg a közösségi hálózatokon az a videó, amelyen egy jó nagy farkas látható, amint az úton szalad (a Brassó városát Brassó Pojánával összekötő útról van szó), látszólag egy kerékpáros után. A videót készítő autósok legalábbis ezt hitték: dudáltak az elöl haladó kerékpárosnak, oda is kiabáltak neki, hogyy jön a farkas (noha tudhatták, hogy az illető nem hallhatja), és természetesen kimondták a szentenciát: a farkas meg akarja támadni a bringást. (Ami jó nagy baromság, ugyanis a farkas a legritkább esetekben támad emberre, akkor pedig végképp nem, ha egy autó követi és folyamatosan szól a duda, de ez egy másik történet.)
A videó virális lett, az illetékes hatóságok is megnézték és cselekvésre szánták magukat. Mivel a felvétel alapján úgy vélték, nagy a kockázata annak, hogy a farkas veszettségben szenved. Ilyenkor az az eljárás, hogy a hatóságok írnak a szaktárcának, onnan lejön egy pecsétes papír és ha az megvan (és a farkas is), akkor kilövik a gyanús példányt.
Na de itt lépett közbe Brassó polgármestere, az USR-s Allen Coliban. Rittyentett egy igen megható bukéval rendelkező Facebook-bejegyzést farkas-ügyben. Amelyben szépen ecsetelte, hogy hatotta meg szívét a sok-sok közösségi hálós reakció, hogyan vette fel a kapcsolatot egy állatvédő szervezettel, amely vállalta, hogy befogadja, ellátja, kivizsgálja és ha valóban veszett, élete végéig ápolja a farkast, hogyan hívta fel személyesen magát a környezetvédelmi minisztert, hogy figyelmeztesse, ezt az ügyet kezeljék kiemelt fontosságúként… szóval hogyan volt ő cuki fiú.
Ő, vagyis Brassó USR-s polgármestere. A választási évben. Még egy farkast sem hagy az út szélén veszni, veszettül adott esetben. Tetszik érteni?
Kíváncsiak lennénk, hányszor mozgatott meg minden követ a polgármester úr egy vadállatért a két választási év közt eltelt időszakban…
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
… közben az alkotmánybíróság leseperte az asztalról Simion úr óvását és bejelentette, Romániának van új elnöke… és Victor Ponta váratlanul előbújt egy kő alól, hogy megmondja, mi minden nem jó Romániában.