Ha nem törölték volna el az idegenben lőtt gólok szabályát, a kolozsvári focicsapat szégyenszemre már az első selejtezőkörben kiesik a Bajnokok Ligájából. Így viszont történelmet írt.
Senki se gondolta volna, hogy a fellegvári 3-1-es győzelem után a román bajnoknak izgulnia kell a továbbjutásért Banja Lukában. A boszniai bajnok Borac ugyan valamivel agresszívabb focit tolt hazai pályán, mint az első mérkőzésen, de 60 percig így is a CFR volt a veszélyesebb csapat, bár csupán két lesgólt hozott össze Costache révén.
Aztán a CFR védőinek mélázása mellett négy perc alatt fejelt két gólt a Borac – az elsőt a kilenc éve még Kolozsváron is megforduló Sztojan Vranjes –, kiegyenlítve az összesített állást. Egy éve még a 2-0 továbbjutást is ért volna, ám a szezon előtt az UEFA eltörölte azt a szabályt, hogy ilyenkor az idegenben több gólt szerző csapat a továbbjutó, így aztán jött a hosszabbítás.
Amelyben kipurcant a Borac, sorozatosan lesérülő játékosai csak a 11-eseket várták, miközben a CFR távoli lövései előbb két kapufát eredményeztek (Deac és Camora átkozódhatott), majd az előző másfél év egyik legnagyobb fellegvári semmitevője, Alexandru Chipciu dolgozott meg végre a pénzéért, és 25 méterről olyan erővel lőtte ki a jobb felső sarkot, hogy bele is sérült. A blamát megúszó CFR így történelmi meccsen jutott tovább, és következő ellenfele a gibraltári bajnok Lincoln Red Imps lesz.
Bajnokok Ligája, első selejtezőkör, visszavágó:
Borac Banja Luka–Kolozsvári CFR 2-1 – hosszabbítás után
Gólszerzők: Vranjes (60.), Moraitisz (64.), illetve Chipciu (118.)
Továbbjutott a CFR, 4-3-as összesítéssel.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.