// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

A járvány okozta válság ellenére 2021-ben is szükség lesz a távol-keleti vendégmunkásokra a román munkaerőpiacon

// HIRDETÉS

Igaz, hogy két hónap alatt ötezerrel csökkentették a tervezett kvótát.

Még mielőtt idén februárban ránk szakadt volna a koronavírus-járvány, egy másik problémától volt hangos a közbeszéd, éspedig a külföldi vendégmunkások egyre észrevehetőbb romániai jelenléte miatti fintorgás, ami a Srí Lankából érkező ditrói pékek szándékosan félreértelmezett esetében csúcsosodott ki. A felfújt botrány szerencsére elült, 2020 ugyanis bőven szolgáltatott más témával, hiszen a legkisebb problémát jelenti az, hogy kik végzik el azt a munkát, amire idehaza nem találnak munkaerőt.

A munkaerőhiány ettől függetlenül továbbra is létezik, és bár sokan vesztették el munkahelyüket a járvány következtében, illetve sokan kényszerültek arra, hogy átképezzék magukat, így is szükség van – a munkaügyi minisztérium becslése szerint – 25 ezer vendégmunkásra 2021-ben.

Novemberben még arról volt szó, hogy jövőre 30 ezer melóst hoznak be külföldről, időközben viszont rájöttek, hogy kevesebb is elegendő lesz.

A munkáltatók egyébként különböző munkaközvetítő cégek révén hozzák be a munkaerőt. A toborzáshoz és az alkalmazáshoz szükséges engedélyekért a cégek 100 eurót fizetnek (az idénymunkások után 25 eurót). Az állandó munkások után fizetik az adókat és illetékeket. A bevándorlási főfelügyelőségtől is szükséges egy engedélyt beszerezni, mely a munkaerőhiányt is igazolja.

2020 első nyolc hónapjában 4135 cég 49 200 betöltetlenül maradt munkahelyet jelentett be, összehasonlításképpen 2019-ben 4705 cég által meghirdetett 57 046 állására nem kaptak munkást.

A 2021-re betervezett 25 ezres kvóta arra utal, hogy a járvány okozta válság ellenére továbbra is számolnak a munkaerőhiánnyal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro