Egy munkaközvetítő cég munkatársa beszélt keserű tapasztalatairól.
Bár most a csapból is a gyergyóditrói ügy folyik, korántsem az az egyetlen eset, amikor ázsiai, sőt kimondottan Srí Lanka-i vendégmunkások miatt fintorognak a helyiek, csak a legtöbb ilyen történet nem éri el a sajtó ingerküszöbét.
A HotNews egy szakembert kérdezett, a főleg Délkelet-Ázsiából hazánkba munkaerőt közvetítő Soter&Partners nevű cég munkatársát, Romulus Badeát, aki kapásból több esetet is felsorolt.
Egy Vâlcea megyei szállodába például szintén Srí Lanka-i munkásokat hoztak, mire egy ott megszálló román házaspár kezdett el minősíthetetlen hangnemben reklamálni, olyanokat kérdezve, hogy mégis mit keresnek ott, és egyáltalán hogy engedheti a hotel vezetősége, hogy „fekete kezek érintsék” az ágyneműt amiben ők a fehér seggükkel majd aludni fognak.
Elég ugyanakkor, ha a saját házunk táján söprögetünk: Erdély kulturális, sőt multikulturális fővárosában, Kolozsváron sem kell a szomszédba menni egy kis rasszizmusért – bár adnának ott is dögivel. Egy belvárosi étterem szintén Srí Lanka-i versenyzőkkel oldotta meg a konyhai és felszolgálói teendőket, akiket egyszerű logisztikai megfontolásból az étteremhez közel szállásolt el. Ám a szomszédok – kb. 15 személy – a bevándorlásiaktól a munkaügyi felügyelőségen és a tűzoltókon át az ország összes hivatalos szervénél reklamált már, sőt egy ügyvédet is felbéreltek közösen, akinek csak az a dolga, hogy valahogyan kitúrja a külföldieket az utcából, holott még csak csendháborítás miatt sem érkezett rájuk soha panasz.
Egy Bukarest melletti gyárban ugyanakkor egy helyi alkalmazott szándékosan rövidebb munkaidőt írt be a Srí Lanka-iaknak, mint a hazai kollégának, hogy kisebb fizetést kapjanak. A cég vezetősége kirúgta ugyan a rasszista munkatársnőt, de ezzel a rasszizmus még nem szűnt meg.
Romulus Badea egyébként arra is rámutatott, hogy olyan nagy mértékű a munkaerőhiány az országban (igen, részben amiatt, hogy a hazai körülményektől megcsömörlött romániaiak maguk is nyugaton vállalnak inkább munkát), hogy azok az állásközvetítő cégek, amelyek nem számolnak a külföldi munkaerővel, gyakorlatilag halálra vannak ítélve.
Badea egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy a Srí Lanka-i munkaközvetítő cégek korábban elsősorban a Közel-Keletre irányították a helyi munkaerőt, mert ott nagyobbak a fizetések. Badea azonban elmesélt egy esetet, amikor egy Srí Lanka-i pár Szaúd-Arábiában helyezkedett el, mikor azonban a munkaadó rajtakapta őket, hogy anélkül szeretik egymást, hogy össze lennének házasodva, a férfit felakasztották, a nőt pedig halálra kövezték.
Badea szerint Romániában ugyan nem olyan magasak a fizetések, ehhez hasonló esetek azért mégsem történnek, így sokan inkább ezt a lehetőséget választják.
Még néhány érdekes adat:
A külföldről érkező melósok fizetése 400 és 2000 dollár között mozog, attól függően, milyen munkát végeznek.
A vietnámiak általában drágák, mert ők jók az építkezésben. (Igaz, angolul nem nagyon tudnak, és sokan egy-kettőre meg is lépnek nyugat felé az országból.)
A jelentkezők saját hazájukban éles helyzetben mutatják be tudományukat, mint az alábbi videón a JC-2811 sorszámú asztalos, aki épp egy dobozt csavaroz össze:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=253&v=Ztj5Hajs8Ms&feature=emb_logo
Amúgy Badea szerint a ditrói cirkusz híre már visszajutott Srí Lankára – aligha jön onnan több pék a Hargita megyei faluba.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.