// 2024. október 5., szombat // Aurél
átkozott járvány

A járvány legutóbbi napja: az 51 ezer teszt egyharmada pozitív

Több mint ezren vannak intenzív osztályon, az elhunytak háromnegyede oltatlan volt.

Ötödik napja csökken az új koronavírus-esetek száma, a február elsejei 40-ezernél is több napi eset után vasárnap 16 108 új megfertőződést regisztráltak – derül ki a hivatalos adatokból. Vasárnap lévén a tesztek száma is jóval alacsonyabb mint hét közben: míg az utóbbi héten százezernél is több tesztet végeztek naponta, vasárnap ez a szám 51 644-re apadt, viszont a pozitív tesztek aránya továbbra is 30 százalék fölötti, egészen pontosan 31,19 százalék. A kórházban ápolt kovidosok száma – 11 160 – 454-gyel több mint előző nap. Ami azt jelenti, hogy a kórházi esetek számát mutató grafikon január első napjaitól töretlenül növekszik. Intenzív osztályon 1065 kovidos beteget ápolnak, 23-mal többet, mint szombaton. Fontos adat, hogy az intenzívre szoruló esetek száma jóval kisebb ütemben növekszik, ami azt mutatja, hogy kevesebb a súlyos megbetegedés, mint a negyedik hullámban. Az elmúlt 24 órában 75 kovidhoz köthető halálesetet regisztráltak, ez eddig a februári legalacsonyabb szám (ehhez hozzájön még 7 haláleset, ami az elmúlt napokban történt, de csak ma regisztrálták). Az elhunytak közül 61-en oltatlanok voltak.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro