// 2026. június 12., péntek // Villo

A hír, amire nem számítottunk: saját légitársaságot hoz létre a Bihar megyei és a váradi önkormányzat

// HIRDETÉS

Neve még nincs, de tervek vannak, és azok jól hangzanak. Lássuk, a korábbi botrányok után az új kezdeményezés fel tudja-e majd lendíteni a nagyváradi reptér forgalmát. Igaz, addig még várni kell.

Ez ám a meglepő befektetés: saját légitársaság létrehozását jelentette be csütörtökön a Bihar megyei és a Nagyváradi önkormányzat két fejese, Florin Birta polgármester és Ilie Bolojan megyei tanácselnök. A terv szerint

a társaságot még idén bejegyeznék, amely belföldi és külföldi járatokat is működtetne 2022 márciusától.

Egyelőre két repülőgép beszerzése szerepel a tervben, ezek hétvégente napi két, hét közben pedig napi három utat tennének meg Bukarestbe és vissza, de tárgyalnak majd nyugat-európai célpontokról is. A kezdeményezésbe helyi vállalkozásokat is bevonnának.

Hogy miért van szükség erre? Ilie Bolojan szerint egyszerű a válasz:

az elmúlt években a külföldi légitársaságok rendre mondták fel a szerződéseket a váradi reptérrel,

így szeretnék ismét fellendíteni a légikikötő forgalmát, a megye és Várad – elsősorban turisztikai – fejlesztése érdekében pedig elengedhetetlen egy nemzetközi járatokat is fogadó, jövedelmező repülőtér működtetése.

Azt már elfelejtette mondani, hogy a folyamatos politikai – magyarellenességtől sem mentes – botrányok miatt a fejlesztések sem zajlottak a megfelelő ütemben, de már az is valami, hogy a repülőtér új terminálját tavaly végre felavatták, igaz két éves késéssel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás
Székelyhon

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás

Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.

// még több főtér.ro