Az eset Sinaián történt. És a hírek szerint mindennapos.
Gyakran érkezik a hír, hogy az ország különböző részein, különösen a hegyvidékeken emberre támad a medve. Mondhatni, hozzátartozik a mindennapi élethez.
Amit viszont egy sinaiai házra szerelt megfigyelőkamera felvett, nos, az minden, csak nem hétköznapi. Legalábbis a látvány szintjén. A kamera rögzítette az október 27-n történt medvetámadás teljes filmjét, hidegrázós előzményekkel.
A felvétel elején azt látjuk, hogy három ember (egy felnőtt férfi, egy fiatal hölgy meg egy kislány) éppen hazaér. Egy kétoldalt kerítésekkel határolt szűk allén haladnak a kapuig, kinyitják, bemennek a házba. Ez a jelenet teszi ki a film első 30 másodpercét. Aztán 15 másodperc béke, majd fentről besétál a képbe egy nagyobb meg egy kisebb medve: anya és tinédzser bocsa. Elhaladnak a ház előtt, lefele. Ez a jelenet is 30 másodpercig tart.
Alig telik el további 10–12 másodperc, nyílik az ajtó, kilép a házból a fiatal hölgy, cekkerrel a kezében, kimegy a kapun és elindul lefele, amerre a medvék picit korábban mentek.
Ismét kis csend, aztán felgyorsulnak az események: ismét megjelenik a hölgy, ezúttal szalad, ahogy a lába bírja, beront a kapun, láthatóan kapkodva, nehezen sikerül bezárnia a kaput (pont, mint a filmekben), és máris érkezik az anyamedve, szintén futva, felágaskodik, és neki a kerítésnek. Mögötte lohol a bocs is.
Nos, ez egy hajszálon múlt. Nem kívánunk ilyesmit senkinek. Azt viszont igen, hogy esetleg az illetékes hatóságok oldják meg végre a medvekérdést. Mert így is lehet élni, persze, de nem biztos, hogy jól.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.