Talán beleragadtak a közösségi hálókba. Tisztelet a kivételnek, persze.
A Központi Választási Iroda állandó listáin összesen 4 662 066 fiatal (18 és 34 év közötti) szavazópolgár szerepel. Ők azok, akik hőben-fagyban készek kivonulni az utcára, ugrálva kiabálni, hogy le (vagy épp fel) bármivel, ami a vonulás tárgyát képezi, de ők azok is, akik a közösségi oldalakon olyan remekül megmondják a tutit bármiről, nagyokat tudnak hisztizni valamely rendkívüli horderejű gondolat mellett (ellen) és bizony, ők azok, akik bármely vélt vagy valós ügyben azonnal képesek azonnal autodafét rikoltani, nyilván szintén a közösségi oldalakon. Tisztelet a kivételnek, persze.
Nos, a tettre kész 4 662 066 fiatal és szép választópolgár közül 1 183 680 tette le a voksát valakikre a vasárnapi parlamenti választáson. Ez gyakorlatilag 25,39 %-ot jelent. Vagyis a teljes létszám egynegyedét.

Ami nem túl sok, tekintettel például arra, hogy az elmúlt négy évben ötször volt valamilyen szavazás, és mindannyiszor több fiatal szavazópolgár járult az urnák elé. Ez még akkor is gyászos eredmény, ha tudjuk, hogy a parlamenti választások általában nem nagyon érdeklik a fiatalokat (hát ja, ott a Facebook): konkrétan, a 2016-os parlamenti választásokon is több fiatal méltóztatott elmenni szavazni (1,8 millióan, amelyből mostanra elolvadt 620 000).
Ami a nemek szerinti eloszlást illeti: sajnáljuk, ifjú hölgyek, de önök vettek részt kevesebben ezen a választáson (24,79 %). Igaz, a fiatalurak sem erőltették meg magukat túlságosan (25,96 %).
Ami a megyéket illeti, a legtöbb fiatal szavazó a fővárosban és az egyetemi központokban sétált el a szavazókörzetig, amint az várható volt. Az élboly: Bukarest, Iași megye, Kolozs megye, Temes megye, Bihar megye. A sereghajtók: Krassó-Szörény megye, Brăila megye, Ialomița megye, Kovászna megye és Tulcea megye.
Most erre mit is mondjunk: ha a fiatalok és szépek a valóságban is szeretnének valamit változtatni a kis hazában, akkor esetleg véleménykedés, hiszti, tünti és audodafé helyett menjenek el szavazni. A lelkiösmeretük szerint, persze.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.