További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
A nacionalisták gyakorta képzelhetik magukat hajnali énekesmadaraknak, ugyanis hebehurgya csicsergésükkel folyamatosan fel akarnak ébreszteni MINDENKIT.
Így van ezzel a magyarok régi, jó cimborája, Dan Tanasă is.
„Ébredjetek fel!” – hallatta léprigóhoz, csicsörkéhez méltó hangját az AUR alelnöke, parlamenti képviselője, aki keddi Facebook-bejegyzésében arra ösztönzött minden román hazafit és hazalányt, hogy egyszerűen ne vegyék át azon rendeléseket, amelyeket nem becsületes román ember szállít házhoz, így megálljt parancsolva a „képzetlen ázsiai és afrikai munkaerő” Romániába importálásának.
Az nyilván nem számít, hogy az őshonos lakosoknak már jó ideje nem fűlik a foga a futárkodáshoz, miközben egyre többet rendelünk, így meg kell oldani valahogy a problémát.
Tanasă jó csicsörkeként nemrég a parlamentben is elcsicseregte, hogy Romániának nem szabad több bevándorlót fogadnia. Erre már párttársa, az egyébként libanoni származású Mohammad Murad – aki különben egy kőgazdag romániai orvos-vállalkozó, és aki bevándorló létére nem átallt csatlakozni a szélsőségesen nacionalista párthoz – is kiakadt, és visszakérdezett, vajon mi lenne, ha az olaszok, a spanyolok vagy a németek is így viselkednének a náluk dolgozó románokkal.
A kérdés jogos.
Az ügynek aztán több szerdai fejleménye is van. Egyrészt a román sajtó (nyilván nem a géta-dák portálok, akik Burebistától származtatják Jézust) elkezdett arról cikkezni, hogy a mi kismadarunk egy álszent kakukk, hiszen ő maga is dolgozott két évet Madridban, amikor még fiatal volt és kellett a pénz, ráadásul – saját önéletrajza szerint – egy évig az Európai Parlamenttől is fizetést vett fel, tanácsadója volt ugyanis egy EP-képviselőnek.
A szerdai napon ugyanakkor a brassói „sztárrendőr”, Marian Godină fel is jelentette az AUR verbális hidegvágóját, amiért az a külföldi munkavállalók ellen uszított. Godină a büntető törvénykönyv 369. cikkelye alapján „erőszakra, gyűlöletre vagy diszkriminációra való buzdítás” miatt tett feljelentést Tanasă ellen.
Az hogy minden meg fog drágulni, nem kérdés, hiszen a Bolojan-kormány a hatalmas költségvetési hiányra való tekintettel mindenkinek mélyen a zsebébe fog nyúlni. A kérdés már csak az, hogy milyen mértékben fognak emelkedni az árak.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Digi24-nek például elárulta, a jelenlegi elképzelések szerint a helyi ingatlanadók tekintetében például körülbelül 60–70 százalékos emelésre lehet számítani.
Tánczos szerint a kormány és az Európai Bizottság elemzései is azt mutatják, hogy nagyon sok romániai településen nem emelik rendszeresen a helyi adókat, „ahogy azt kellene”, hanem a saját bevételek helyett inkább a központi költségvetésre támaszkodnak. A helyi adók kormány által hamarosan előírt – az intézkedés a második deficitcsökkentő csomag része – emelése tehát szerinte azért szükséges, hogy „a helyi önkormányzatok pénzügyileg függetlenné váljanak”, és saját forrásból tudják megoldani a fejlesztéseket.
Ez nagyon úgy hangzik, mintha a kormány újabb terheket akarna áthárítani, hogy kevesebb gondja legyen.
Tánczos arra is utalt, hogy a „társadalmi igazságosság” jegyében a luxuskategóriába sorolható „drága” elektromos autókra is adót fognak kivetni.
Maga Nicușor Dan államelnök látható azon a videón, amely a közösségi médiában kering, és egy internetes csalást népszerűsít.
Illetve csak látszólag látható rajta az elnök, a rövid videó ugyanis az úgynevezett deepfake technológiával készült (itt írtunk róla részletesebben, hogy mi is az), így jobb, ha egy szót sem hisz el belőle.
A mesterséges intelligencia által generált hamis felvételen az elnök „büszkén jelenti be”, hogy minden állampolgár, aki csatlakozik egy új projekthez, garantáltan havi 90 ezer lejes jövedelmet fog kapni. Az „elnök” ezután arról beszél, hogy Ilie Bolojan miniszterelnökkel, Mugur Isărescuval, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökével és „az ország legjobb pénzügyi szakértőivel” fogott össze a projekt létrehozása érdekében, amely minden fontosabb szerv jóváhagyását megkapta.
A „befektetni” óhajtó polgároknak „mindössze” 1150 lejjel kel támogatniuk a „projektet” (természetesen online átutalással), és máris dől a lé.
Csakhogy ennek minden szava hazugság, a felhívás mögött internetes csalók állnak.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) már júniusban figyelmeztette a lakosságot, hogy egyre több, sok esetben deepfake technológiával készült videókat is felhasználó online csalás terjed a közösségi médiában. A csalók egyre kifinomultabb módszerekkel igyekeznek lenyúlni a pénzét, legyen résen!
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.