// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

A hamis oltási igazolásokat kiállító „iparág” él és virul, miközben a kórházak tömve vannak súlyos betegekkel

// HIRDETÉS

A fiktív immunizálást választók közül sokan kórházba kerülnek, s a bűncselekmény akkor derül ki, amikor ellenőrzik a jó pénzért beszerzett okmányukat.

A rendőrség három megyében, több helyszínen is házkutatást végzett és első körben nyolc személyt hallgatott ki egy újabb, oltási igazolványokkal való trükközéssel kapcsolatos ügyben.

Egyelőre annyi biztos, hogy a Temes megyei rendőrség Gorj és Mehedinți megyei kollégákkal dolgozik a történet felgöngyölítésén, melynek a „főszereplője” a gyanú szerint egy Mehedinți megyei orvos, aki az egyre elterjedtebb mosdókagylós trükköt alkalmazta: az igénylők kérésére a lefolyóba öntötte a vakcinák tartalmát, de az adatokat bevezette az elektronikus rendszerbe, s kiállította az oltást igazoló papírt.

Erre csak azt követően derült fény, miután az orvos több kliense is súlyos állapotban kórházba került koronavírus-fertőzéssel, a bemutatott hamis oltási igazolásokat pedig a kezelőorvosok kérésére ellenőrizni kezdték a hatóságok.

Márpedig a fiktív immunizálás köztudottan bűncselekménynek minősül, sokan pedig még azt sem értik meg, hogy fölöslegesen dobják ki a pénzt, sőt: a súlyos megbetegedés veszélyét vásárolják meg.

Az elmúlt 24 órában amúgy 10 196 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, tehát ismét csökkent a napi esetszám, az viszont továbbra is nyugtalanító, hogy újabb 451 haláleset is bekerült a nyilvántartásba. A kórházakban jelenleg is közel 20 ezer koronavírus-fertőzöttet kezelnek, közülük 1890-en intenzív terápiás kezelést kapnak – ez sajnos egy újabb rekordnak számít.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro