Mármint a 29. Tusványos. Körbefotóztuk, körbejártuk.
Az eső már nem esik, bár az ég mintha még tartogatna meglepetéseket a mai napra. Legalább nincs kánikula. A helyszín a megszokott arcát mutatja, minden a helyén van, ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt jó pár évben. Elröppent ez az év.
Akárhonnan is nézzük, Tusványos 29 év után is A FESZTIVÁL. A legtöbb ismerőssel itt futhat össze az ember. Aki a tavaly itt volt, az itt van idén is. A panelbeszélgetések témái sem sokat változtak: kisebbségpolitika, jogérvényesítés, román-magyar viszony, erdélyi mindennapjaink kínzó kérdései, és persze a medvék. A probléma valós voltát már Tusványos nulladik napján megtapasztalhatták a fesztiválozók: egy 27 éves fiatalra támadt rá a medve.
Témákat adott az elmúlt egy esztendő is, bőven. A „székely terroristák” ügyében történt fejleményekről tartandó csütörtöki panelbeszélgetés valószínűleg nagy érdeklődésre tarthat számot. De a Batthyáneum ügyében született ítélet vagy a (vissza)államosított Bánffy-erdők helyzete is az idei program fontos témája.
A szabadegyetemi jelleg mellett Tusványos legvonzóbb progamjai mégiscsak a koncertek. A Maszkura és a Tücsökraj, illetve Rúzsa Magdi adta meg az alaphangot: azt mondják, a koncertek után is mindenhol nagy buli volt.
Mutatunk pár képet a helyszínről.
.jpg)
Más fesztiválokhoz képest kifejezetten pénztárcabarát Tusványos: a kukorica 6, a lángos 7, a csapolt sör 5 lej.
.jpg)
A kaja ára is átlagosnak mondható, tegnap 10 lejért ettünk egy jól megpakolt szendvicset. Ma kipróbáljuk a székely barbeque-t. Holnap majd megírjuk, milyen volt.
.jpg)
Itt legalább nyugodtan lenghet a zászló, és leng is.
.jpg)
A panelbeszélgetéseken idén kemény vitákra számítanak a szervezők. Kíváncsian várjuk.

Vigyáznak ránk és a sátorozókra.

Sokan jöttek sátorral, velük együtt reméljük, nem lesz sok eső idén.

Napközben is rengeteg program közül lehet válogatni, nem csak politikáról szól Tusványos.

A tábor közéleti, kulturális, ismeretterjesztő programjának helyszínéül szolgáló rendezvénysátrak szerdától várják a látogatókat.

Még egyszer emlékeztetőül: a medve továbbra sem játék.
S akkor találkozunk az esti Tankcsapda-koncerten, ha nem a Gyöngyvirágban.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.