// 2025. augusztus 22., péntek // Menyhért, Mirjam

A francia hadseregből sosem elég: vadászgépeket is küld Párizs Romániába

// HIRDETÉS

Csak nemrég érkezett két páncéloskonvojnyi katona, máris készülnek a folytatásra. És persze szívesen eladnának katonai felszereléseket is.

Nagyon belelendültek a franciák a katonai egységeik Romániába való átdobásába: még jóformán meg sem szokták az új körleteiket a Brassó megyei Nagysinkre nemrég két páncéloskonvojjal érkezett francia katonák, máris újabb bajtársaik követik őket.

Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter csütörtökön járt Romániában, és Klaus Iohannis államfővel és Nicolae Ciucă miniszterelnökkel is találkozott, és román kollégája, Angel Tîlvăr társaságában Nagysinken is járt, hogy találkozzon a NATO-harccsoport részeként ott állomásozó francia katonákkal.

Mint ismert, az oroszok elrettentésére idén létrehozott harccsoportban a franciák mellett holland és belga katonák is szolgálnak, vezetését viszont a franciák vállalták el.

Lecornu ennek kapcsán este bejelentette: fokozzák a francia jelenlétet, ezért hamarosan

egy Rafale vadászgépekből álló századot is Romániába vezényelnek.

Sőt a jelenleg 350 fős kontingens ezer fősre bővülhet.

Aztán azt is megjegyezte, hogy a romániai légvédelem még bővítésre szorul, akkor is, ha az ukrajnai háború már holnap véget ér.

Ezt természetesen finom utalásnak szánta arra nézvést, hogy

Párizs szívesen szállítana Romániának légvédelmi rendszereket – persze nem ingyen.

Ezt nyomatékosítandó a miniszter küldöttségében több francia hadiipari vállalat vezetője is jelen volt.

És minden bizonnyal néhány visszautasíthatatlan ajánlatot is tettek román barátaiknak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

// még több főtér.ro