A katolikus egyház nem fogadja el Batthyány Ignác végrendeletének már elkészült román fordítását, az általa megbízott fordító pedig nem készült el határidőre.
A Fehér megyei ítélőtábla kedden ismét elhalasztotta az ítélethozatalt a gyulafehérvári Batthyáneum visszaszolgáltatásáért indított perben, ugyanis a római katolikusok nem fogadták el Batthyány Ignác 1798-ból származó latin nyelvű végrendeletének újonnan készült román fordítását.
A per legutóbb ott akadt el, hogy hiányzott a végrendelet hiteles, az alperes és a felperes által is elfogadott fordítása. Október elején a ítélőtábla jóváhagyta, hogy a fordítást egyik részről a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora, dr. Ioan Aurel Pop, másik részről pedig dr. Buzogány Dezső egyháztörténész, az egyetem egyik professzora készítse el. A határidőre csak Ioan Aurel Pop készült el a szöveggel, amivel szemben az egyház a kedden zajló tárgyaláson kifogásokat emelt.
Az ítélőtábla új határidőt szabott: Buzogány Dezsőnek december 6-ig kell elkészülnie a fordítással. Ekkor fogják tárgyalni a katolikusok fellebbezését is a Ioan Aurel Pop fordításával szemben.
A végrendelet kulcsfontosságú a perben, hiszen Batthyány Ignác püspök ebben a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta a páratlan értékű, 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárt és a hozzá tartozó csillagvizsgálót. A kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság tavaly ennek ellenére elutasította a Batthyáneum visszaszolgáltatását azzal érvelve, hogy az egyház nem bizonyította tulajdonjogát. A katolikusok ezt a döntést szeretnék felülírni a most zajló perben.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Elfogadta szerdán a képviselőház döntő házként azt a törvénytervezetet, amely kötelezővé teszi a gépjármű-felelősségbiztosítást az elektromos kerékpárok és rollerek esetében is.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.