// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

A Conti lesz az origó a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt

// HIRDETÉS

Feladata-e a művészetnek megmenteni egy épületet, s ha igen, hogyan lesz az akcióból Telt ház?

A New York Szálló lepukkant, de még mindig bámulatos épületének hűvösében, az Origo Egyesület Telt ház című művészeti projektjét bemutató sajtótájékoztatóján a fentebbi kérdés igencsak időszerűnek és megkerülhetetlennek tűnt.

A hosszú évek óta üresen álló – olykor egy-egy különc esemény alkalmából megnyitott – volt szálloda augusztus 17. és 24. között,a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt ismét kitárja kapuit. Huszonöt fiatal – többségében magyar, vagy a magyar kultúrához kötődő – képzőművész lakja be a teret, s bár tavaly óta a körülmények semmit sem változtak, a művészek megtalálják a módját annak, hogy érdemes legyen felkeresni idén is az épületet.

Márkos Tünde, az Origo Egyesület elnöke Kalló Angélával, a művészeti egyetem oktatójával közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt évben sok pozitív visszajelzés érkezett akciójukról mind a művészek, mind a sajtó részéről, ezért úgy gondolták, érdemes továbbra is a fiatal alkotókat megbízni, hogy hívják fel a figyelmet a műemlék állapotára.

A Mimezis 0. Edition akció keretében utcára vonulnak: a belvárosban kollektív performansz keretében próbálják meg az utca emberének ingerküszöbét elérni. Az alkotók végigjárják

a Kolozsvár belvárosában „megrajzolt”, keresztet formázó Via Dolorosát,

és az egyes stációkban performanszokat mutatnak be. A keresztút végpontja a keresztény hagyomány szerint a Golgota, ez esetben a New York Szálló. Az épület első emeletén az Erőszak és Szent tematikára reagáló alkotók munkáit láthatják az érdeklődők, míg a második emeleten Second Floor címen fiatal kolozsvári és Kolozsvárhoz kötődő képzőművészek tárlatsorozata nyílik meg.

Céljuk az erőszak és a szent kapcsolatának vizsgálata – hangsúlyozta Márkus Tünde, aki úgy vélekedett: a szakrálissal való találkozás napjainkban Kolozsváron is egy túlontúl személyes élménnyé vált, amely csak a templomokban, egyházi közösségekben beszédtéma.

A New York Szálló mint a stációjárás végső pontja a Golgotát jelképezi ebben a művészeti projektben, és összeköti a „kinti” és a „benti” világot: az utca emberét a művészekkel, a külső zajt a belső csendességgel.

A vizuális művészeti akciósorozat folytatásaként a New York szakmai kerekasztal-beszélgetésnek ad otthont, melynek igen érzékeny témája

a művészet szabadságfokozatai.

Végül, de nem utolsósorban Dorel Găină és Ütő Gusztáv, a hazai képzőművészeti szakma két ismert és elismert alkotója megismerteti a közönséggel a Múltat, vagyis az 1980-as és '90-es évek alternatív művészetének korszakait.

A programról bővebben a Kolozsvári Magyar Napok honlapján olvashattok, ahol az is kiderül, a fesztiválkocsmaként működő földszinten milyen bulik pezsdítik fel az éjszakákat.

A kérdésre pedig, miszerint feladata-e a művészetnek megmenteni egy épületet, illetve lesz-e valódi telt ház a Contiban, adjátok meg ti a választ.

Fotók: Szabó Tünde

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro