Ioan-Aurel Pop úrnak megint rendesen elgurult a gyógyszere.
Nagy esemény zajlott szerdán a mioritikus fővárosban: a bukaresti gazdasági tudományegyetem díszdoktorrá avatta a szekusbotrányba keveredett, továbbá „magyarbarátságáról” híres Ioan-Aurel Popot, a Román Akadémia elnökét, aki egyben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora is.
És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a díszdokivá avatott egyén tartott egy szpícset, amelynek az volt a címe, hogy A középkor társadalmi-gazdasági világa. Természetesen azokról a tájakról szólt a duma, amelyek a jelenlegi Románia részét képezik.
Na de nem részletezzük a patetikus szólamokat, amelyek arról szóltak, hogy értékelni kell a (román) ősök tetteit, szeretni kell a (román) földet, a(z) (román) országot, a (román) falut, a (román) parasztot, de ha már nem lehet szeretni, hát legalább ne gyűlöljék satöbbi, hanem rátérünk az elnöki-rektori-díszdoktori szózat pikáns részére.
Pop úr elmagyarázta ezt is: miképpen történhetett, hogy „egy felszíni és altalaji kincsekben ilyen gazdag országban a románok nem váltak nagy kereskedőnéppé, és hagyták, hogy mások értékesítsék áruikat”, ami, ugye olyan történelmi hendikepet eredményezett, amit a mai Románia is megszenved.
Figyeljenek, jön a válasz: az illusztris tudós szerint Erdélyben e gyászos jelenség a románok elleni diszkriminációnak volt köszönhető, amely eleinte felekezeti alapon történt. (Na, vajon kik diszkriminálták őket?) Melynek eredményeképpen elkobozták a románok földjeit. Ami pedig Havasalföldet és Moldvát illeti, ott, ugye, a magyarok nem diszkriminálhatták a románokat, ezért a balhét a fosztogató migránsokra kente a frissen felavatott díszdoki: a besenyőkre, kunokra és tatárokra, meg persze a törökökre.
Na, és itt akkor egy dologra figyeljenek, a koherensnek tűnő dumába rejtett tömény kisnemzeti frusztráción kívül: az elnök úr (akinek a középkor a szakterülete) úgy beszél az időszakról, mintha lett volna valamiféle középkori Románia (vagy Letícia), egy ország, egységes, összefüggő tér, határokkal, mindennel, ahogy kell.
Valaki fusson el gyógyszerért!
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.