// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
felcsap

A 4. járványhullám emeli a tétet: Szatmár megye máris besárgult

A fertőzöttségi ráták folyamatosan emelkednek, Szatmár után várhatóan több másik megye is átlépi hamarosan a sárga küszöböt.

Hétfőn már 2,53 ezrelék volt Szatmár megye fertőzöttségi rátája, így a megye már nem a zöld, hanem a sárga forgatókönyv szerint működik. Mint tudjuk, a sárga forgatókönyv szigorításokat is hoz, például a vendéglők, bárok, kávézók belső terei csak 30%-os kihasználtság mellett működhetnek. Persze ez nem azt jelenti, hogy a megye összes településén bevezetik a szigorításokat, hiszen minden településen az ott aktuális fertőzöttségi ráta függvényében hozzák meg a döntéseket, de az, hogy a megyei átlag már jócskán kettő fölött van, azt jelzi, hogy egyre több település lépi át a 2 ezrelékes küszöbértéket (ez alatt még a zöld forgatókönyv érvényes). Vészesen közeledik ugyanakkor a küszöbértékhez Ilfov (1,77), Beszterce-Naszód (1,63) és Temes (1,60) megye is, de Bukarestben (1,52) és Kolozs megyében (1,50) is egyenletesen nő a ráta. A járványszámok pedig egyre nagyobb léptékben növekednek: hétfőre a lanyha hétvégi tesztüzemmód mellett is 1849 új esetet regisztráltak (összehasonlításképpen a múlt hétfőn még 1035 volt ez a szám), de ha az elmúlt hetek ütemében halad tovább a dolog, a héten már a 3000-et is meglépjük. Az elmúlt 24 órában 46-an vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben. Az intenzív osztályon ápolt betegek száma is rohamosan emelkedik: egy héttel ezelőtt még 405-en, ma viszont már 633-an voltak kritikus állapotban. Mint tudjuk, a delta vírusvariáns sajnos a fiatalok esetében is jóval fertőzőbb: jelenleg összesen 162 kiskorú fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak intenzív osztályon. Országszerte összesen már 5288 koronafertőzött szorul kórházi kezelésre, emellett 17 693 igazolt fertőzött lábadozik otthoni, 4683 pedig intézményes karanténban. Sajnos eközben a romániai oltási kampány még mindig csigatempóban halad, ami nem sok reménnyel kecsegtet. Ha minden így megy tovább, hamarosan jönnek az újabb fájdalmas megszorítások, előbb a sárga, majd a vörös forgatókönyvek, sorra zárnak be megint a helyek, jön az éjszakai kijárási korlátozás, és tudjuk már, hogy mindez milyen kellemetlen.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro