// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

777, de nem Boeing, mi az? Teszteltek rendesen, de meg is lett az eredménye

// HIRDETÉS

Egyik rekord a másik után dől meg, de a növekedés ellenére a pozitív tesztek aránya nem olyan rossz.

Kissé késve, de megérkeztek a csütörtöki hivatalos járványadatok is, melyek két szempontból is rendhagyóak:

  • egyrészt még soha nem végeztek 19 097 tesztet egyetlen nap alatt (tegnapi szám 18 440)
  • másrészt még nem azonosítottak ennyi új beteget (777-et, eddigi legmagasabb szám július 11-én volt, amikor is 698 új fertőzöttet diagnosztizáltak).

A pozitív tesztek aránya 4,07% (szerdán 3,48%, kedden 4,47% volt az arány).

A járvány kezdete óta 35 003 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ebből 24 335-en hagyták el a kórházakat. 22 189 személyt gyógyultnak nyilvánítottak, 2 146 fertőzött a tünetmentessége miatt kérte a távozást a kórházból, 757-en pedig a tüneteik ellenére döntöttek úgy, hogy otthon vészelik át a betegséget.

Az elhalálozott fertőzöttek száma immár 1 971-re tehető, szerda reggel óta 19 halálesetet regisztráltak a járvánnyal összefüggésben. Ketten mindösszen 40-49 év közöttiek voltak, egy esetben pedig nem volt más ismert betegsége az elhunytnak.

Intenzív terápián jelenleg 261 beteget ápolnak – ez a szám is nőtt az utóbbi napokban.

A megyei adatokat itt lehet megtekinteni:

A kormány egy meglehetősen borús prognózissal sokkolt csütörtökön. A szakértők szerint augusztusban az új fertőzöttek száma naponta 1200 és 1600 közötti lehet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro