Az Igazságügyi Felügyelet főnöke három évig védte a mundér becsületét, most lesz miből kipihenni a fáradalmakat.
Nyugdíjba megy az Igazságügyi Felügyeletet (IJ) vezető bíró, Lucian Netejoru július 1-jéig tölti be az ügyészek és bírák visszaéléseinek vizsgálatával foglalkozó igazságügyi intézmény vezetői tisztségét, miután a Legfelső Igazságügyi Tanács (CSM) jóváhagyta nyugdíjba vonulási kérelmét – írja a PressHub.
Eddig semmi érdekes nincs ebben az információban, de ha megnézzük, mekkora havi összegből tengeti majd békés nyugdíjas éveit a tevékenysége során sok vitatott döntést meghozó bíró, akkor mindjárt érdekessé válik a dolog.
Lucian Netejorut 2019 májusában nevezték ki az Igazságügyi Felügyelet élére, bírói munkája és három éves IJ-vezetői tevékenysége nyomán pedig nem kevesebb, mint 32 ezer lejes (6500 eurós) nyugdíj érkezik majd havonta a számlájára. Eddig havonta nettó 26 ezer lejt keresett, de mivel a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény az utolsó havi bruttó fizetés 80 százalékában állapítja meg a nyugdíj összegét, nyugdíjasként többet keres majd, mind aktív munkavállalóként.
Romániában a nyugdíjak elsöprő többsége jóval alacsonyabb, mint az illető korábbi fizetése. Az idei év első negyedévében 1772 lej volt a havi átlagnyugdíj – ez 18-szor alacsonyabb, mint Netejoru leendő havi nyugdíja.
Lucian Netejoru három éves IJ-vezetői tevékenysége alatt egy sor vitatott döntést hozott, például több fegyelmi eljárást indított olyan bírák és ügyészek ellen, akik vagy politikailag érzékeny ügyeken dolgoztak, vagy szóvá tették a politikum beavatkozását az igazságügy menetébe. Az érintettek között szerepel Laura Codruța Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt vezetője, a PSD visszaéléseit bíráló Cristi Danileț és Crina Muntean bírák, de Alina Gioroceanu, Dragoș Călin és Laurențiu Grecu bírák is, akiket azzal vádoltak, hogy foltot ejtettek az igazságszolgáltatás tekintélyén.
Netejoru gond nélkül megúszta a doktori disszertációját érő plágiumvádakat is.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!