// 2025. augusztus 17., vasárnap // Jácint

160-nal száguldoznak majd a személyszállító vonatok Kolozsvár és Nagyvárad között. Ha minden jól megy

// HIRDETÉS

A kormány leokézta a nagy vasúti beruházást, aminek persze örülünk. Aztán már csak néhány évet kell várni a munkálatok befejezésére.

Azt szoktuk mondani a szerkesztőségben, hogy a Nagyvárad (Biharpüspöki) és Kolozsvár közötti 166 kilométeres vasútvonal villamosításáról és korszerűsítéséről szóló hírek a „hisszük, ha látjuk” kategóriába tartoznak, ma azonban egy konkrét lépés is történt a cél felé. Egy jó nagy.

Képzeljék, a kormány elfogadta a nagyszabású vasúti beruházás kivitelezéséről szóló határozatot, melynek épp itt volt az ideje, ha azt nézzük, hogy picivel több mint százötven éve indult be a vasúti forgalom a két város között.

Szóval – és itt hangsúlyoznánk: ha minden jól megy – a terv szerint

  • a munkálatokat 2026-ban fejeznék be,
  • a villamosítással legalább háromról két órára rövidülne le a két város közötti utazás,
  • mert lesznek olyan szakaszok majd, ahol a személyszállító vonatok akár 160 km/órás sebességgel is száguldozhatnak.

A tervben az is szerepel, hogy felújítják az összes állomást a vonalon, korszerű várótermeket és mosdókat hoznak létre az épületekben, parkolókat létesítenek. Az első két szakasz (Kolozsvár – Egeres, illetve Egeres – Kissebes) korszerűsítésére közel hárommilliárd lejt szánnak, már versenytárgyalást is hirdettek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha az ember jól választ fesztivált, földön ücsörgő államelnökökkel találkozhat…
Főtér

Ha az ember jól választ fesztivált, földön ücsörgő államelnökökkel találkozhat…

… Gigi Becalinak is nagyon fáj, amikor az állami bürokrácia elkezd vele (VELE!) baszakodni… és egy román műemlékvédő egyesület kiakadt, hogy a Székelyföldön semmibe veszik a román emlékműveket.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
Krónika

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Az ANAF üzent Iohannis állampolgárnak: Ön tartozik az államnak egymillió euróval…
Főtér

Az ANAF üzent Iohannis állampolgárnak: Ön tartozik az államnak egymillió euróval…

… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Apja elgázolta a házuk udvarán, meghalt egy két és fél éves kisfiú
Székelyhon

Apja elgázolta a házuk udvarán, meghalt egy két és fél éves kisfiú

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna (Șanț) faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett
Krónika

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett

Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.

Életét adta, hogy megmentsen két gyermeket a tengerbe fulladástól
Székelyhon

Életét adta, hogy megmentsen két gyermeket a tengerbe fulladástól

Megfulladt egy 35 éves férfi a román tengerparton található Jupiter üdülőhely közelében szombaton, miután a vízbe ugrott, hogy kimentsen két veszélyben levő gyermeket. A kiskorúakat ugyan sikerült a partra hoznia, de az életével fizetett érte.

// még több főtér.ro
Nagyot nő az infláció augusztusban – pénteki hírek
2025. augusztus 08., péntek

Nagyot nő az infláció augusztusban – pénteki hírek

Továbbá: újraindulnak a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok tulajdonosainak kártérítési eljárásai, valamint új szabályok fogják lehetővé tenni az átláthatóságot és a felelősségvállalást az állami kórházakban.