// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

125 évig bírta, most valakiknek bántotta a szemét az osztrák-magyar trónörökös magyar címeres emléktáblája Dél-Erdélyben

// HIRDETÉS

A Hunyad megyében egy sziklára erősített plakettet egyszerűen ellopták.

Nyoma veszett annak a Hunyad megyében, a Retyezát-hegység tövében felállított emléktáblának, amelyet még a millenniumi ünnepségek idején erősítettek fel egy sziklára Rudolf főherceg osztrák-magyar trónörökös ottjártának emlékére.

A jókora, magyar címerekkel díszített tábla eltűntét egy, a környéken gyakran megforduló turista jelezte a sajtónak.

A helybeliek szerint nem tudni, ki tüntethette el a táblát, csupán annyit mondtak:

valakik egyszerűen lefeszítették a szikláról, és elvitték.

A tábla eltűntét a hétvégéig senki nem jelezte a hatóságoknak, ami vélhetően annak is betudható, hogy a helyszín nem könnyen megközelíthető, és nem látható a közeli Malomvízre vezető útról sem.

Malomvíz polgármestere sem tudott az esetről, de most azt mondja:

rendőrségi feljelentést tesz a tábla eltüntetése miatt.

A tragikus sorsú Rudolf főherceg, aki 1889-ben önkezével vetett véget az életének, még 1882-ben látogatott el a Retyezátba, ahol vadászaton vett részt.

Jóval később, az 1896-os millenniumi ünnepségek kapcsán merült fel az ötlet, hogy a látogatásnak emléket állítsanak.

El is készült egy emléktábla, amelyet 1897-ben avattak el. Az impozáns, kétoldalt magyar címerrel ékesített táblán a következő szöveg olvasható:

Rudolf, magyar királyfi, trónörökös

Újabb történelmünk büszke reménye

Deli kedvvel, ifjú erőben vadászott itt 1882 év nyarán

Oldalán bájos hitvese, Stefánia főhercegnő

Letűnt, mint üstökös, hirtelen, megrázólag 1889-ben

Fennmarad emléke hóhegyek szirtjein is.

Emelte Hunyadvármegye a Haza ezredévi ünnepe esztendejében -1896.

Illetve olvasható volt, amíg valakik el nem tüntették.

Remélhetőleg a hatóságok kiderítik, hová tűnt, és előbb-utóbb visszakerülhet a helyére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro