Zavar támadt a kormányzati erőben: a PSD beleköpött az Orban-kabinet levesébe.
Pontosabban az a törvény módosult, amellyel a parlament elfogadja a múlt hét csütörtökén elfogadott kormányrendeletet. Ennek egyik szigorító rendelkezése az, hogy hétfőtől lakatot kell tenni a zárt térben működő piacokra. (Eredetileg minden piacot bezártak volna, utólag finomították a rendelkezést, a szabadban működő piacok és vásárok továbbra is működhetnek.)
Ez az előírás hatalmas felzúdulást keltett nem csak a vásárlóközönség, hanem a termelők körében is. Előbbiek a hozzáférhető termékek körének szűkülését kifogásolták, mondván, hogy a piacok bezárásával csak a szupermarketekben elérhető, gyakran megkérdőjelezhető minőségű, jelentős arányban importált mezőgazdasági termékekhez lehet hozzájutni, utóbbiak a megélhetésük ellehetetlenítése miatt. Az elmúlt napokban többször is elhangzott az az ellenvetés, hogy ha a plázák és szupermarketek nyitva tarthatnak, akkor a piacok miért ne működhetnének tovább.
A képviselőház kedden tárgyalta döntő kamaraként a kormányrendelet elfogadásáról szóló törvényt, a PSD-nek pedig sikerült átvernie egy módosítást, amely kimondja, hogy veszélyhelyzetben a zárt térben működő piacok is folytathatják a működésüket, a járványhelyzetben szükséges egészségbiztonsági előírások (távolságtartás, higiénia) alkalmazásával.
A tervezet most ebben a változatban megy a Cotroceni-palotába, elnöki kihirdetésre. Az államfő megteheti, hogy egyszer visszaküldi a szöveget a parlamentnek, viszont ha a törvényhozás ismét a jelenlegi formájában szavazza meg, Klaus Iohannisnak nincs más lehetősége, mint kihirdetni a jogszabályt, amely a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után érvénybe lép.
A módosítást 173 igen és egyetlen ellenszavazattal, 93 tartózkodással fogadta el a képviselőház.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.

További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.

… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.

Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.