Fotó forrása: Facebook, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala

A kormány mégsem nyomorítja meg teljesen a kistermelőket, a szupermarketek tömegnyomorra készülnek

Máris finomítottak egyet a részleges karanténnal járó intézkedések egyikén: a nyílt téri piacok mégis nyitva maradhatnak.

Hirdetés

Várható volt, hogy sokan kiakadnak a csütörtök este bejelentett, hétfőtől hatályba lépő újabb szigorításoktól, és hát az sem meglepő, hogy az egyik intézkedés miatt Klaus Iohannisnak máris magyarázkodnia kellett.

Pénteken ugyanis a máramarosi (kampányízű) kiruccanása alkalmával megtartott sajtótájékoztatóján meg is kapta a kérdést: mégis

miért döntöttek úgy, hogy a szupermarketeket békén hagyják, a vásárokat és a piacokat pedig bezárják.

Kerestük benne a logikát, de mi sem találtuk. Erre az államfő azzal állt elő, hogy bocs, túl általánosan fogalmazott csütörtökön, mégsem zárják be az összes piacot az országban, úgy döntöttek, hogy

a nyílt téri, úgynevezett hagyományos piacok mégis működhetnek

a részleges karantén ideje alatt is, természetesen a járványügyi szabályok szigorú betartásával. Arra viszont már nem kívánt kitérni, hogy a kormány szerint a koronavírus miért szereti jobban a piaccsarnokokat, mint a szupermarketeket…

Hirdetés

Míg az újabb korlátozások hírére a kistermelők országszerte amiatt aggódnak, hogy a portékáikat kihordhatják a szemétre a következő hetekben – itt egy beszédes anyag erről -,

a nagyobb üzletláncok képviselőinek teljesen más jellegű problémájuk akadt az új helyzet tükrében:

most épp könyörögnek a lakosságnak, hogy ne rohamozzák meg ismét a szupermarketeket, mert a raktáraik tele vannak, alaposan felkészültek a következő időszakra.

Hirdetés