// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Volt gyerekpénz! Nincs gyerekpénz! De lesz!

// HIRDETÉS

Mégpedig a nyári vakációban! Amikor a legjobban kell, fagyira például. Na de azért nem a legelején, oké, kiskrapekok?

Kedves Olvasó, az alábbi szöveg minden mondatát igyekszünk azzal kezdeni, hogy: A Nemzeti Liberális Párt. Nem másért, csak lássa mindenki, mennyire jó nemzeti liberális ez a jó Orban miniszterelnök úr és országló csapata. Szóval:

A Nemzeti Liberális Párt szülte miniszterelnök, a jó Ludovic Orban a csütörtöki szent napon megörvendeztette a mioritikus haza gyermekeit: bejelentette, hogy bár nincs, de lesz kétszer annyi gyerekpénz az idén, mégpedig két éves korig havi 600 lej (a fogyatékkal élő gyerekek esetében három éves korig), majd 18 éves korig havonta 300 lej (a fogyatékkal élők esetén ennek kétszerese).

A Nemzeti Liberális Párt kormányfeje ugyanakkor icipicit szomorú, amiért ezt a döntést kellett hoznia, hiszen ha emlékeznek még, A Nemzeti Liberális Párt kezdeményezte annak idején, 2008-ban, a gyerekpénz összegének akkori megemelését, mégpedig sikerrel. És most lám, el kell halasztania az összegduplázást, mivel hogy nincs pénz a kormányzsebben, pont erre.

A Nemzeti Liberális Párt nagy barátja, egyben Románia államelnöke, az álkisebbségi Klaus Iohannis biztosította az ország népét, hogy ő a maga részéről simán kihirdette a törvényt, mert neki is, a Nemzeti Liberális Pártnak is hő vágya, hogy a haza leánykái és fiúcskái több pénzt kapjanak, arról viszont sajnos nem tehet, hogy épp üres a kincstár, de ezt majd a nemzeti liberális kormány ügyesen megoldja, hipp-hopp!

A Nemzeti Liberális Pártos Kormány azzal, hogy szűk fél évvel elnapolta a megnövekedett összegű gyerekpénzosztást, bő hatmilliárd lejt spórolt meg, amely más, khm, fontosabb állami beruházásokra megy majd.

A Nemzeti Liberális Párt miniszterelnöke, a drága Orban úr kinyújtotta kezét a jövő felé, és azt mondta, olyan augusztus elseje körül fogják degeszre tömni a haza gyermekeinek zsebeit szép színes bankókkal.

Hadd tegyük hozzá: láttunk mi már karón gyerekpénzt... és Ön, kedves Olvasó?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.