Végre egy valóban fontos ügy, amelyet Románia parlamentje vita nélkül megszavazott

De sajnos nem a nyugdíjemelés, sem az energiaválság, az elszálló árak ügyéről van szó. Hanem egy növényről.

Hirdetés

A halandó szavazópolgár hozzászokott ahhoz, hogy nem vár túl sokat a hazai törvényhozástól. Ez fordítva is igaz. Az ország vezetői is csak annyit várnak el tőlünk, hogy adót fizessünk, négyévente szavazzunk (rájuk, ha lehet), oszt jól van.

A keddi szent napon viszont történt valami, ami minden várakozásunkat meghaladta. Nem, nem emeltek a nyugdíjakon, az árak is szállnak tovább az egekbe akadály nélkül.

Amit viszont úgy megszavaztak, hogy porzott bele a képviselőházi parkett: a nemzet virága. Igen, tudjuk, a világ rengeteg országának van nemzeti virágjelképe: Magyarországé (meg Hollandiáé meg Törökországé) például a tulipán.

No, hát Romániának is volt nemzeti virága, mégpedig a vadrózsa. Illett is hozzá: szép, bokros, a csipkebogyó pedig igen finom, meg egészséges, meg minden.

De ezek szerint valami elégedetlenség is forrt a mélyben (a hecsedlilekváron kívül). Mi ez a vadrózsa? Olyan snassz. Meg vad. Hát illik ez egy civilizált néphez? 2015-ben meg is jelent az interneten egy petíció, amelynek kezdeményezői szerint micsoda dolog az, hogy Románia nemzeti virága egy himmihummi bokor. Nem, a vadrózsa nem jelképezi a románokat kellőképpen! Legyen a nemzet virága a román bazsarózsa (Paeonia peregrina Mill. Var. Romanica).

Hirdetés

Az idő telt, a kerekek dolgoztak, és végül a tisztelt képviselőház kedden megszavazta, hogy igen, a román bazsarózsa legyen a nemzet virága. Volt 180 igen szavazat, 39 nem szavazat (milyen ember az, ki a virágot nem szereti?!), továbbá 23 tartózkodás (feltehetően a hecsedli hű hívei).

Tehát, nyájas Olvasó, mától a román bazsarózsát kell tisztelni, mint a nemzet virágát. (Hogy szegény vadrózsával mi lesz, egyelőre nem tudni, de valószínűleg szerényen meghúzódik a háttérben, ahogy eddig.) Ezzel pedig az jár, hogy évente kell szervezni egy bazsarózsa-fesztivált, bazsarózsa-kiállításokat, a képzőművészeknek ajánlott (sőt, támogatott) bazsarózsás képeket festeni, a román bélyegkiadó vállalatnak pedig jó lesz bazsarózsás bélyegeket nyomnia.

Hát így. S a villanyszámla? S a béremelések? Ó, az ráér. Kivéve a honatyákét. Az nem ér rá.

Hirdetés