Vajon kitalálja, melyik országból származik a második legtöbb, külföldi szülőktől született gyerek Nagy-Britanniában?

A kelet-európai viszonyokat ismerve nem annyira nehéz megválaszolni a kérdést.

Hirdetés

Egyre több statisztika igazolja vissza, hogy a románok tényleg millió számra hagyták el Romániát, hogy nyugat-európai országokban próbáljanak megélhetést találni.

Most éppen a brit Országos Statisztikai Hivatal (ONS) kimutatása támasztja alá a romániai exodust.

A statisztika arra vonatkozik, hogy a 2020-as évben hány gyerek született külföldi származású szülőktől Nagy-Britanniában, és mely nációk újszülöttei képviseltetik magukat a legnagyobb számban.

Nos, tavaly 15 713 olyan újszülött jött világra a szigetországban, akinek az édesanyja Romániában született.

Ez talán nem tűnik soknak, de

mégis a második helyre elég, már ami a külföldi anyától született gyerekek számát illeti,

és az összes újszülött 2,6 százalékát jelenti.

Az első helyen egyébként a pakisztáni édesanya által világra hozott gyerekek állnak a külföldi anyától születettek között: ők 16 460-an vannak.

És a külföldön született apától származó gyerekek terén is jól áll Románia: ugyanúgy a második helyen, 14 791 csecsemővel, ami az összes újszülött 2,5 százalékát jelenti.

A statisztikából az is szépen kirajzolódik, hogyan nőtt a Nagy-Britanniában élő romániaiak száma az elmúlt évtizedben.

Miközben ugyanis

2011-ben Románia még csak a 11-ik helyen állt azon országok listáján, ahonnan a Nagy-Britanniában született külföldi származású gyerekek édesanyja érkezett,

Hirdetés

2014-re már a 6., 2017-re pedig már a 3. helyre kúszott fel, hogy aztán tavaly már a második hellyel büszkélkedhessen.

A további sorrend Lengyelország, India, Banglades, Nigéria, Litvánia, Németország, Szomália és az Egyesült Államok.

Azon, 2020-ban született gyerekek aránya, akiknek legalább az egyik szülője külföldön született, 29,3 százalék.

A Nagy-Britanniában élő román állampolgárok számát hivatalosan mintegy 380 000-re teszik, de ennél százezrekkel több is lehet.

Mint ismert, Romániából rengetegen vándoroltak ki. Olaszországban és Spanyolországban egyaránt egymillió körülire teszik az ott többé vagy kevésbé legálisan élő románok számát, de Németországban és Franciaországban is több százezer román él.

A becslések szerint legalább négymillió román állampolgár él Nyugat-Európa valamely országában.

Így jó esély van arra, hogy a románok előbb-utóbb maguk mögé utasítsák a pakisztániakat is Nagy-Britanniában.

Hirdetés