// 2025. október 24., péntek // Salamon

Ügyfél a banknak arról, mire kell a pénz: prostikra és drogokra akarom költeni

// HIRDETÉS

Nem, ez nem vicc, hanem hibátlan indoklás.

Minden idők egyik legőszintébb kitárulkozását eredményezte a pénzmosás megelőzésére, illetve leleplezésére szolgáló európai uniós direktíva, amely értelmében a 15 ezer eurót meghaladó készpénzfelvétel esetén az ügyfélnek igazolnia kell a pénz eredetét, sőt indoklást is mellékelnie kell arról, mire kívánja azt felhasználni.

Ez persze sok ügyfél számára jelent kellemetlenséget, és sokan panaszt is tesznek, de a Transilvania Bank egyik kliense elvitte a pálmát.

Meggyőződésünk, hogy írásos indoklása, amelyben azt jelöli meg, mire kell neki a pénz, minden idők legmenőbb banki dokumentuma lesz.

„Mivel nyár van és szabadságolási időszak, ráadásul karantén után vagyunk, nagyon szeretnék szórakozni, ezért Hollandiába utazom, ahol a prostitúció legális, hogy meg….ak néhány prostituáltat. Valószínűleg Hollandia előtt ugyanezt teszem majd Ausztriában és Németországban is.

Aztán, mivel Hollandiában a kábítószerek is legálisak, marihuánát és hasist is akarok fogyasztani, és valószínűleg valamilyen gombákat is kipróbálok.

Úgy hallottam, hogy Hollandiában valamilyen marihuánás sütik is vannak, ezek kipróbálását nektek is javaslom, mert így talán észhez tértek, és nem kényszerítitek arra az embereket, hogy hülye nyilatkozatokat írjanak idióta eljárások alapján arról, hogy mire akarják a saját pénzüket használni.

Persze ha nincs vécépapírom, és már annyi pénzem van, valószínűleg kényeztetni fogom magam, és – ahogy a gazdagok – kitörlöm a s...em néhány száz euróval. A pénz többi részét kölcsön adom a barátaimnak, és fölösleges dolgokra költöm el, hogy utólag megbánjam” – zárul az indoklás.

Nagyon szerettük volna látni a banki illetékesek arcát, miközben ezt olvasták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Fiatal párt találtak holtan, lőtt sebekkel Hargita megyében
Krónika

Fiatal párt találtak holtan, lőtt sebekkel Hargita megyében

Holtan találtak két 20 év körüli, Bákó megyei fiatalt egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap