// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Tanügyminiszter: „Én már semmit sem értek abból, ami körülöttem zajlik!”

// HIRDETÉS

Ezt mondjuk az átlag szavazó már rég tudja, de mostanra ő maga is belátta.

Így egymás közt nyugodtan kijelenthetjük, hogy Monica Anisie oktatási miniszter nem a legélesebb kés a fiókban.

A romántanárból lett miniszter asszonynak minden bizonnyal beállt a válla a nyári hónapok alatt, annyit vonogatta az őszi iskolakezdés mikéntjét firtató egyre türelmetlenebb kérdésekre. Az emberek, elsősorban a tanácstalan szülők persze egyre idegesebbek lettek a még nem tudjuk, de majd úgy fogjuk csinálni, hogy jó legyen típusú „válaszoktól”, nem csoda, hogy a tárcavezetőt elég otromba kritikák is érték.

Szegény maga is olyan volt, mint a rossz diák, aki szégyenlősen, a kezét tördelve áll a táblánál, de sehogy sem tudja felidézni, mikor volt a negyvennyolcas forradalom.

Legfrissebb Facebook-posztjában ráadásul sértődött kamaszként fakad ki, leírja, hogy semmit nem ért semmiből, és hogy az emberek mennyire csúnyán bánnak vele.

Hogy mindenki csak kritizálja őt ahelyett, hogy megoldásokat javasolna, és a jó szándék mit sem ér a „hibátlanok” számára. És hogy így meg úgy. Azt is írja, hogy azok akik kővel dobálnak másokat, előbb inkább nézzenek tükörbe (begyék észre a saját szemükben a gerendát).

(Csak nehogy megmondjon a tanító néninek!)

„Az idő mindent meg fog oldani!” – engedi be a cinizmus kutyáit Monica Anisie kedves kis cicafarmjára egy kommentelő, mert nem minden hős visel köpenyt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr
Székelyhon

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr

Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro