Címke: MSZP

Dübörgő kampány Budapesten

MAGYARI LAJOS — Az ügyet nem csitíthatja, hogy Simon Gábor minden tisztségéről, párttagságáról, parlamenti mandátumáról is lemondott, de – úgy tűnik – látványos visszavonulásával a csomagjában magával viszi Mesterházy Attila miniszterelnöki álmait is.

A javíthatatlan­ok gyülekezése

MAGYARI LAJOS — A nevetséges az, hogy össze-vissza hazudozik a gyülekezet vezérkara, hiszen amit Mesterházy mond, azt Bajnai tagadja, Gyurcsány pedig mindkettőjüket kioktatja.

Hirdetés

Összenő, ami összetartozik

BORBÉLY ZSOLT ATTILA — Mind Gyurcsány, mind Bajnai elfogadott egy igencsak megalázó megállapodást a saját, parlamentbe jutásuk érdekében.

Saját út vagy gyarmati státus?

BORBÉLY ZSOLT ATTILA — Bethlen Gábor politikájában is az volt a zseniális, hogy két birodalom határmezsgyéjén egyensúlyozni volt képes az érdekszférák között, a saját érdek érvényesítésének jegyében. Az Oroszországgal kötött egyezség az első komoly lépés az elvi síkon már évekkel ezelőtt meghirdetett irányban.

Fenyegetések, tiltakozások

MAGYARI LAJOS — Azt még megértem, hogy az MSZP és Gyurcsány DK-ja miért tiltakozik az emlékmű ellen, hiszen ezek minden ellen tiltakoznak, ami nemzeti, minden ellen, amit a kormányzó jobboldal kezdeményez.

Attila harcos életének kezdete

Mesterházy Attila, ahogyan még nem láttuk. Minden perce aranyat ér. Szív megszakad, zsebkendő megtelik.
Hirdetés

Gyurcsány, a kis Bismarck

PION — Kulturkampfot hirdetett Gyurcsány Ferenc, annak eredeti jelentése szerint: le a keresztény-katolikus világgal!

Nincs változás

BALOGH LEVENTE — „Összeállni látszik ugyanaz a csapat, amelyet 2010 áprilisában a választók kétharmados többséggel zavartak ellenzékbe” – írja a magyar parlamenti választásokkal foglalkozó vezércikkében Balogh Levente.

Hirdetés