Sikerült már megint egy olyan céget megbízni, mely képtelen betartani a határidőket, és még perrel is fenyegeti a kormányt, ha az felbontja a szerződést.
Van ez a Michael Topolinski üzletember tulajdonában álló Naguma Medical Supply nevű cég, mely elnyert egy 73,6 millió lej értékű tendert 110 millió maszk beszerzésére. Ezeket a kormány a hátrányos helyzetűek között osztaná ki, természetesen ingyenesen. A szerződést augusztus 11-én írták alá, miután egy másik cég, a járvány óta egyre nagyobb megbízásokhoz jutó, politikai összefonódásoktól sem mentes Best Achizitii óvását visszautasították.
Júniusban még arról volt szól, hogy a szerződés megkötése után hét napon belül a cég leszállítja a 110 millió maszkot, melyet Kínából szerez be. Szeptember másodika van, és a maszkokból mindössze 50 milliót osztottak szét. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter kedden két nap haladékot adott a cégnek, hogy leszállítsa a maszkokat, ellenkező esetben a szerződés felbontását helyezte kilátásba.
Erre reagálva Michael Topolinski szerdán megfenyegette a kormányt, hogy 66 milliós kártérítést fognak követelni tőlük amennyiben egyoldalúan felbontják a szerződést. Ha tetszik, ha nem a cég jövő hétvégéig leszállítja a maszkokat. Topolinski azt állítja, hogy meglepődött Tătaru keddi nyilatkozatán, mivel a szerződésben az áll, hogy a szerződés egyoldalú felbontását 15 nappal az aktus előtt jelezni kell a másik félnek. Ennek megszegése esetén 66 millió lej kártérítésre jogosult a cég.
Az egészségügyi tárcavezető augusztus közepe óta többször felszólította a céget, hogy tegyen eleget a kötelezettségének, tartsa be a határidőket, ezt követően augusztus 24-én leszállították az első adag maszkot.
A Naguma Medical Supply ügyes-bajos dolgairól több sajtóorgánum is cikkezett (például itt és itt). Követhetetlen, hogy milyen politikai érdekek mentén nyerhették meg a kiírást – azon túlmenően, hogy ők biztosították a legalacsonyabb árat –, de az biztosra vehető, hogy a befuccsolni látszó üzleti kapcsolat sem jött létre véletlenül.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.

További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.

… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.

Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.