Kínos egy ügy, annyi szent.
Nagyon összejött most minden a tavaly év végén nagy meglepetésre parlamenti párttá vált Románok Egységéért Szövetségnek (AUR): miután annak sorozatos, már a párt számára is kínos botrányai miatt ki kellett zárniuk egyik legfőbb kincsüket, Diana Șoșoacă szenátor asszonyt, valamint a jövedelmét némi diszkrét embercsempészettel kiegészítő Mihai Lasca képviselőt, most megint főhet a fejük egy prostituáltak futtatásában érintett politikusuk miatt.
Ráadásul egy hölgyről van szó, aki már komoly tapasztalattal rendelkezik a szélsőséges pártokban történő politizálás terén.
A besztercei illetőségű, de egy ideje Spanyolországban tevékenykedő Ancuța Cârcu tavaly decemberben, a párt váratlan választási sikere nyomán közölte, hogy belépett az egyébként elsősorban a külföldön élő románok érdekképviseletét felvállaló pártba.
Korábban a Nagy-Románia Párt berkeiben politizált, ahol elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy azzal vádolta meg a néhai Corneliu Vadim Tudor pártelnököt, hogy az meg akarta őt erőszakolni.
Erre Vadim a rá jellemző visszafogottsággal és udvariassággal keresetlenül csupán a bájait anyagi ellenszolgáltatásért áruló személyként jellemezte a hölgyet – persze nem ilyen árnyalt megfogalmazásban.
Nos, a román sajtó által az AUR egyik vezető politikusaként jellemzett Cârcut most azzal gyanúsítják, hogy egy, a Kolozs megyei Tordán tevékenykedő, lányfuttatással foglalatoskodó bűnbanda tagja, ennek nyomán őrizetbe vették.
Az ügyészség szerint a banda Tordáról és Aranyosgyéresről toborzott lányokat, akiket Madridban és Tenerifén futtattak prostituáltként.
Természetesen az ilyenkor szokásos módszerekkel: a lányoknak minden ügyfelükről pontosan be kellett számolniuk, és a keresett pénzzel is el kellett számolniuk az utolsó eurócentig.
Cârcu decemberben még azzal lépett be a pártba, hogy a korrupt, tolvaj politikusok és az országot hálójukban tartó érdekcsoportok ellen, az emberek érdekében kíván cselekedni.
Most azonban a jelek szerint egyéb elfoglaltságok kötik le.
Az AUR-nak pedig egy újabb értékes politikusát kell kihúznia a listáról.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.