Képünk Riti József Attila fotója alapján készült.

Svájcból szólt az UEFA az erdélyi bírónak, hogy koronavírusos

A fránya vírus a román foci legtöbbet emlegetett szereplőit, a játékvezetőket sem kerüli el.

Hirdetés

Szombat este az ország második számú bírójának tartott Kovács István 10 perccel a meccs kezdete előtt tudta meg, hogy fertőzött.

A nagykárolyi bíró a FC Botoșani–Universitatea Craiova Liga 1-es mérkőzést vezette volna, amelyre annak rendje és módja szerint el is utazott, be is melegített, amikor csörgött a telefonja. Az UEFA svájci központjából szóltak neki, hogy pozitív lett a koronatesztje, amelyet azért végeztek el, mert a jövő héten európai kupameccsre akarták küldeni. Kovács viszont így nemcsak egy Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-találkozóról maradt le, de a botoșani-i mérkőzést is közvetlenül a kezdés előtt kellett átadnia Bogdan Dumitrache tartalék játékvezetőnek – aki előtte még sosem bíráskodott az élvonalban.

Az eset persze felveti a kérdést, hogy a Kováccsal a meccs előtt, elsősorban a technikai értekezleten kapcsolatba került emberek (a játékvezetői stáb másik három tagja, a csapatvezetők és a mérkőzés ellenőrei) megfertőződ(het)tek-e? Jó romániai szokás szerint valamikor majd megtudjuk…

Hirdetés