// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Román exkülügyminiszter: Románia márpedig ne focizgasson a „nem létező” Koszovóval

// HIRDETÉS

Alig egy napot kellett várni arra, hogy a román nacionalizmus hányógörcsöt kapjon, amiért egy Románia által el nem ismert országgal is játszania kellene a fociválogatottnak.

Koszovó ugyan már 14 éve kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, de jó néhány – a kisebbségi önrendelkezés precedensétől tartó – ország a mai napig sem ismerte el ezt a függetlenséget. Így például Románia sem, nem meglepő tehát, hogy máris akadt olyan bukaresti politikus, aki szerint román–koszovói meccseket sem volna szabad játszani.

A pályafutását még a Román Kommunista Pártban kezdő, azóta hat másikat megjáró Teodor Meleşcanu egykori külügyminiszer szerint például a nemzeti csapat egyszerűen ne álljon ki Koszovó ellen az Európa-bajnokság selejtezőjében, inkább veszítse el 3–0-ra a meccseket, csak ne menjen szembe az állam hivatalos álláspontjával.

A fociszövetség diplomatikus válaszában annyit mondott, hogy egyeztet a kormánnyal a kérdésről, ám igazából nincs mozgástere. Az UEFA látványosan tiltja a politika beavatkozását a szövetségek életébe, egy ilyen okokból eleve feladott meccs után szinte azonnal kizárnák Romániát az európai szövetség tagjai közül.

Mert ugyan nem Románia az egyetlen ország, amely nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ám eddig egyik sorstársa sem kockáztatta meg a kizárást azzal, hogy nem áll ki egy hivatalos focimeccsre: a közelmúltban Spanyolország, Görögország és Ciprus is játszott Koszovó ellen, annak ellenére, hogy ők sem ismerik el a függetlenségét 2008-ban kikiáltó országot. Román klubcsapatok pedig rendszeresen játszottak koszovói ellenfelekkel a nemzetközi kupákban, alig egy hónapja például a CFR focicsapata játszott 1-1-es döntetlent a FC Ballkani ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro