Rendőrszakszervezet: a rendőrakadémia hallgatói rosszabb körülmények között élnek, mint az elítéltek a börtönben

Az Europol megmutatta, milyen körülmények várnak azokra, akik rendőrök szeretnének lenni.

Hirdetés

Nem igazán becsüli meg a román állam azokat, akik a rendőri hivatás iránt éreznek vonzalmat – ez derül ki az Europol rendőrszakszervezet legújabb posztjából.

Eszerint az akadémiát az elmúlt években vezetői illetékeseknek nem csupán az róható fel, hogy diplomagyárként osztogatták a doktori címeket a plagizátoroknak, és halálosan megfenyegették az ezt leleplező újságírónőt, hanem az is, hogy

embertelen körülmények uralkodnak az intézményben.

A szakszervezet keményen fogalmaz: az akadémia hallgatói csak arra jók a belügyi vezetőknek, hogy az ünnepségeken felvonuljanak, és ez alkalomból meghallgassák, hogy a minisztériumi illetékesek elmondják, milyen sokat számítanak számukra és a társadalom számára.

Ehhez képest egy hálóteremben 16-an vannak összezsúfolva, a személyes higiéniájukkal pedig nem igazán tudnak törődni, mivel

a vécék nagy része nem működik, meleg víz pedig nincs.

Hirdetés

A folyosókon patkányok rohangálnak, a zsúfoltság miatt pedig a hálótermek tűzvédelmi szempontból sem biztonságosak.

Ezért aztán kimondják a sommás ítéletet: jelenleg a rendőrakadémia hallgatói rosszabb körülmények között élnek, mint az elítéltek az ország bármely börtönében.

Hirdetés