Úgy voltam én is a Mit írnak 1956-ról a romániai tankönyvekben? címmel meghirdetett, Kolozsvár Társaság által szervezett rendezvénnyel, mint a beszélgetés egyik meghívott résztvevője: nem lesz ez egy hosszú este, hiszen a témát mintegy két percben össze lehet foglalni. Mert bár jó ideje nem járt már a kezemben felsőbb tagozatos történelem tankönyv, azt azért sejtettem, hogy az, amit a romániai iskolákban tanítanak a – bármilyen nemzetiségű – nebulóknak a magyar forradalomról, finoman szólva sem elegendő a megfelelő tájékozódáshoz. Mondjuk úgy, a nulla felé tendál.

És ez majdnem így is van. De csak majdnem.

A beszélgetés történelemtanár résztvevői – Váradi Éva-Andrea (Báthory István Elméleti Líceum), Vajnár János Zsolt (Brassai Sámuel Középiskola) és Párdy Klára Réka (Aranyosegerbegyi Általános Iskola), aki elhozta a Kolozsvár Társaság 1956-os pályázatán részt vevő diákjait is –, illetve a meghívott történészek – Papp Annamária, Benkő Levente és Lönhárt Tamás – árnyalták kicsit a kérdést, beszéltek a téma oktatásával kapcsolatos nehézségekről, és arról is, milyen alternatív módszerekkel lehetne befoldozni az intézményes történelemtanítás „fehér foltjait”.

Lönhárt Tamás felmutatja az egyetlen tankönyvet, amelyben az erdélyi ötvenhatosok nemcsak említést, de fotót is kaptak (fotó: Horváth László)

Lássuk tehát a tényeket. Lönhárt Tamás nagyívű expozéban vázolta fel, hogyan alakult az 1956-os magyar forradalom jelenléte a rendszerváltás utáni romániai tankönyvekben. Valahogy így:

• Az 1991-es hetedik osztályos román nyelvű történelemkönyv lényegében a 70-es évekbeli tankönyv újratöltött változata. De ebbe már bekerült HAT db. mondat a magyarországi 56-ról, a magyar nyelvű változatba (mert a magyar nyelvű tankönyvek ekkor még a román eredeti magyar nyelvű fordításai) Csucsuja István belecsempészett egy plusz passzust. A magyar forradalmat ez a könyv a hidegháború részeként tárgyalja, együtt a lengyel és cseh antikommunista megmozdulásokkal, illetve a román vonatkozásokkal. Azazhogy… szervezett román ellenállás nem volt, szamizdatból is csak magyar nyelvű létezett (Ellenpontok, Kiáltó Szó), kizárólag egyéni, elszigetelt ellenállók voltak. Muszáj volt azonban valahogy a románokat is megemlíteni (nehogy már csak a magyarok lettek volna a kemény legények!), ezért aztán bekerült egy megjegyzés arról, hogy 1964-től Románia fokozatosan eltávolodott a szovjetektől – igaz, a kommunizmustól nem, de kicsire nem adunk.
• 1998-2000-ben kitört a tankönyvbotrány. Ekkor jelentek meg először a piacon az alternatív tankönyvek, és a kolozsvári történészek (Ovidiu Pecican és társai) által összeállított Istoria românilor rögtön kiverte a biztosítékot, mivel „relativizálták” a dák-római elméletet (azaz elméletként, nem tudományos igazságként beszéltek róla) vagy Mihály vajda „nemzetegyesítését”, és jóval realisztikusabban mutatták be a kommunista rendszert is. A szerzőcsoportot parlamenti bizottság elé citálták, a minisztérium beperelte őket, de a pert a történészek nyerték meg, úgyhogy a könyvet engedélyezni kellett.
• A 2000-es kiadású tankönyv az első, amelyben 1956-ot forradalomként említik. Ennek kapcsán pedig nem hallgatták el, hogy a Gheorghiu-Dej fémjelezte román állami és pártvezetés túlbuzgóságában felajánlotta a szovjeteknek, hogy a román hadsereg részt venne a megtorlásban. Viszont ezzel a tankönyvvel is az a baj, ami az összes többivel: olyan nyakatekert bikkfanyelven van megírva, hogy éltanuló legyen a talpán, aki megért belőle valamit, és nem utálja meg a témát egy életre.
• A 2000-2001-es változatban egy oldalt kapnak a magyar és lengyel kommunistellenes megmozdulások, vagyis 1956 és a Szolidaritás – eddig ez a legtöbb, amit magyarra fordított román tankönyv írt a forradalomról.
• A 2011-es, Eugen Palade-féle tankönyv, bár szintén a hidegháború részeként tárgyalja a forradalmat, mégis vízválasztó: ez a munka említi meg először, igaz, csak egy félmondat erejéig, hogy a magyar forradalomnak voltak erdélyi vonatkozásai is.
• Az új magyarságtörténeti – azaz a romániai magyar nemzeti kisebbség történelméről szóló –, hetedik osztályos tankönyv az első, amely kimerítőbben tárgyalja a témát: helyet kapott benne, egy oldalnyi terjedelemben, egy esettanulmány a magyar forradalomról, benne az erdélyi ötvenhatosok szerepéről is.

Ez egy jó kezdet. Csakhogy.

A fenti tankönyv 48 nagyobb témakört tartalmaz, ezeket kéne a rendelkezésre álló 50-60 tanóra alatt alaposan átvenni. Magyarán: túl sok a tananyag, kevés az óraszám. Ezért aztán tanárfüggő is, hogy mennyit hallanak az iskolások (pédául) 1956-ról, hogy meddig jutnak el a rájuk zúduló tananyag-mennyiségben.

Vannak persze „alternatív” források is, mint az olyan, oktatási segédanyagként is használható kiadványok, mint Benkő Levente Volt egyszer egy ’56 vagy Erdélyi srácok című könyvei. Vagy a Sapientián megrendezett Gulág-kiállítás, amelyre szintén el lehetett vinni a nebulókat, ha futotta rá az időből és energiából. Vagy azok a vetélkedők, amelyekről említést tettünk az imént.

Jelenet a Szabadság, szerelem című filmből

És vannak természetesen a filmek, mint a Szabadság, szerelem, illetve a képregényes feldolgozásai a forradalomnak: kevesen tudják, de Nyugaton már a hetvenes évektől jelentek meg képregények a magyar forradalomról, ilyen volt a Vacances à Budapest című francia nyelvű munka (innen a címlapképünk) vagy az angol nyelvű Days of Ire – tartunk tőle azonban, hogy ezek közül a frissen kiadott Budapest angyala című képregény (amelyet Kolozsváron is bemutattak) elérhető csak a mai fiatalok számára.

Van azonban valami, ami talán mindezeknél fontosabb: az „élő történelem”, a találkozás az egykori ötvenhatos „erdélyi srácokkal”. Vajnár tanár úr meséli, hogy a diákjai egy Dávid Gyulával történt beszélgetést követően azt mondták: na, ez tényleg megérte.

Tehát: ötvenhatosokat az iskolákba! Amíg még nem késő; amíg még köztünk vannak annak a nemzedéknek a tagjai. Akiktől valóban lehet tanulni ’56-ról.

Nem középiskolás fokon.