Mire a szászvárosi kórházban sikerült meggyőzni a személyzetet, hogy maradjanak, egy másik kórházban, Temesváron is csoportosan felmondtak az alkalmazottak.
Sehol nincsenek könnyű helyzetben az orvosok, asszisztensek és betegápolók, de azért más országokban nem vált jelenséggé, hogy a legnagyobb bajban tömegesen mondjanak fel a kórházi alkalmazottak, gyakorlatilag magukra hagyva a betegeket. Romániában viszont több kórházban is ez történt, illetve történik, ráadásul olyan intézményekben is, amelyekben még egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem tartanak számon. Azért az orvosokat is meg lehet érteni, hiszen a legutóbbi adatok szerint immár több mint 280 kórházi alkalmazott fertőződött meg a koronavírussal, mivel a kórházak nem rendelkeznek megfelelő védőfelszerelésekkel. Igaz, ezt a kórházmenedzserek és az egészségügyi tárca illetékesei is időnként cáfolják.
Hétfőn Hunyad megyei Szászváros (Orăştie) kórházának intenzív osztályán dolgozó egyetlen orvos, öt ápoló és öt asszisztens lépett le se szó, se beszéd. Őket a keddi információk szerint sikerült meggyőzni a maradásról, kivéve az orvosnőt, aki egy nappal korábban azt nyilatkozta, hogy üres kézzel kell szembenézzenek a halállal, mintha oroszlánok közé vetnék őket, ráadásul megpróbálják az egyes eseteket elsumákolni. Helyette most új orvost fognak alkalmazni.
Mire Szászvárosban sikerült rendezni valamelyest a helyzetet, a temesvári vasutas kórházban is hasonló szituáció állt elő. Bár a kórházban egyetlen koronavírusos beteg sem tartózkodik, és a menedzser szerint rendelkeznek védőfelszereléssel, 12-13 orvosi asszisztens nyújtotta be a felmondását kedd reggel. Arra hivatkoztak, hogy félnek a betegségtől, vagy azért, mert maguk is krónikus betegek, ezért jobban ki vannak téve a koronavírusnak, vagy azért, mert idős személyek, illetve krónikus betegek vannak a családban, akiket féltenek a megfertőződéstől. Emberileg lehet, hogy érthető, szakmailag kevésbé.
Kedden a brassói pszichiátrián is csoportos felmondás történt, melynek indoka - a kórházigazgató megfogalmazása szerint - az ismeretlentől való félelem. Az intézmény a COVID-19 elleni küzdelem harmadvonalába sorolható, tehát egyelőre elég kevés az esélye annak, hogy a kórházban koronavírusos eseteket kelljen kezelni.
Hétfőn az Argeș megyei Mioveni kórházában is felmondtak az orvosok a szükséges védőfelszerelés hiányára hivatkozva, miután megtudták, hogy koronás betegeket is kell majd kezelniük.
Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin) azért indult büntetőeljárás az orvosok ellen, mert megtagadták az egyik koronavírus-gyanús beteg beutalását a kórházba. A rendőrök hivatalból indítottak eljárást a sajtóbeszámolók nyomán. A pácienst március 24-én légzési nehézségekkel szállították a szörényvári járványkórházba, ahol gyógyszereket írtak fel neki, és hazaküldték. Két napra rá a beteg rosszul lett, ismét bevitték a kórházba, csak ezt követően végezték el rajta a koronavírus-tesztet, mely pozitív eredményt hozott. A beteget végül a craiovai kórházba szállították. Mivel több kórházban előfordult, hogy elküldtek koronavírus-gyanús eseteket, Raed Arafat, az országos vészhelyzeti felügyelőség vezetője felhívta fel a figyelmet, hogy egy kórházi kezelésre szoruló páciens beutalásának megtagadása bűntettnek minősül.
De nem mindenhol a kórházi alkalmazottaktól indul a lázadozás: a Botoșani megyei Dorohoiban a lakosság azért akadt ki, mert a város kórházából koronavírus-betegek ellátására alkalmas központot alakítanának ki. Online petíciót indítottak azért, hogy ne vigyenek koronavírusosokat a városba, a kezdeményezés élére pedig a helyi alpolgármester állt. Nem tartják korrektnek, hogy Botoşani-ból Dorohoiba vigyék a betegeket, arra hivatkozva, hogy a megye vezetősége mindig is mostohán bánt a várossal. Arról nem szól a fáma, hogy mi van, ha a helyiek körében üti fel a fejét a járványt.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.