Közeleg az oltáskampány harmadik szakasza, melyre – mint ismeretes – március 15-től kezdődően tudnak regisztrálni mindazok, akik nem tartoztak sem az első, sem a második körben a jogosultak közé.
Az oltási kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiţă a keddi sajtótájékoztatóján beszélt a várólistáról is: aki regisztrál, és tetszés szerint kiválasztja valamelyik oltópontot, SMS-ben és e-mailben kap értesítést, amint lesz szabad időpont a bejelölt helyszínen, és ezt 24 órán belül le kell foglalni a kormányzati honlapon.
Olvasson még:
A tervezett menetrend szerint az oltáskampány harmadik szakasza áprilisban kezdődne el, de ez főleg attól függ, hogy időben érkeznek-e a szerződésben lekötött vakcinák. Valeriu Gheorghiță ma hozott jó híreket a témában: kiderült, hogy a Pfizer/BioNTech-féle vakcinából több mint 1,1 millió adag érkezik még ebben a hónapban, míg a Moderna 268 ezret szállít, az Astra Zenecából pedig 1 millió 250 ezer dózist.
A keddi sajtótájékoztatón megtudhattuk még, hogy
- az elmúlt héten több mint 26 600 pedagógust oltottak be országszerte, a kampány második szakaszának a kezdete óta pedig több mint 80 ezret;
- a nyilvántartás szerint közel 950 ezren kapták meg az első oltást vagy mindkettőt, de 680 ezren már túl vannak az emlékeztetőn is;
- az oltáskampány rajtja óta több mint 2 millió vakcinadózis érkezett az országba;
- az oltóanyagok közül továbbra sem választhatunk;
- lesznek drive-thru típusú oltópontok is, ezeket a nagyobb városokban hoznák létre a harmadik szakaszban, és ez azt jelenti, hogy majd az autóból sem kell kiszállni az oltásért;
- a mindkét oltáson átesett jelentkezők 75 százaléka 65 év feletti vagy valamilyen krónikus betegségben szenved.