Októbertől már fel is lehet markolni az oltásért járó étkezési utalványokat

Azt is eláruljuk, hol.

Hirdetés

Cseke Attila – aki az USR–PLUS-os miniszterek hisztis levonulása után ideiglenesen kinevezett egészségügyi miniszter lett – pénteken írta alá a rendeletet az oltakozásért járó élelmiszer-utalványok szétosztásáról. A 100 lej összértékű utalványokat 5 darab élelmiszerjegy formájában lehet majd felvenni az oltóponton, szakorvosi rendelőben, illetve a háziorvosnál, ahol az illető felvette az oltást.

Fontos tudni, hogy csak a teljesen beoltott (azaz az egydózisú Johnson & Johnsonon kívül minden más vakcina esetében csak a második dózis felvétele után) személyeknek jár a jutalom, amit a második dózis után maximum 60 napon belül fel kell venni az oltakozás helyszínén. A kedvezményezettek mindazok, akik augusztus 31-ike után immunizálódtak.

Az ételjegyek szétosztását várhatóan októbertől fogják elkezdeni – miután azokat kinyomtatták, és szétosztották az oltópontok között.

Közben a szakemberek lehetővé tették azt is, hogy ha valakinél az első dózis felvétele után valamilyen mellékhatás jelentkezett, az orvosi ajánlásra az elsőtől eltérő oltástípusból is megkaphatja a második adagot.

Hirdetés

Mindez azért fontos mert a delta vírusvariáns váratlanul gyors terjedése miatt a vártnál nagyobb gondokat fog hozni a 4. járványhullám. Pénteken megint nagyot ugrottak a járványszámok, már 2500 fölött (2520) van a napi esetszám, intenzív osztályon pedig már 543-an vannak. Péntekre 41-en adták fel a vírussal folytatott küzdelmet.

Eközben egyre több helyről érkeznek olyan hírek, hogy máris kezdenek megtelni a kovidosoknak fenntartott helyek a kórházakban, pedig még csak nemrég kezdődött a 4. hullám.

Hirdetés