// 2025. július 30., szerda // Judit, Xénia

FRISSÍTÉS: mégsem kell a tíz osztályos végzettség a jogsihoz

// HIRDETÉS

Álhír volt, nem kerül bele a KRESZ-be ilyen feltétel.

FRISSÍTÉS

Nem igaz, hogy a gépkocsivezetői igazolvány megszerzésének egyik feltétele lenne a legalább tíz osztályos végzettség. Az információt az egyik legnagyobb romániai hírügynökség, a Mediafax hírére alapozva vettük át, de mint kiderült, az értesülés téves volt. Megnéztük, de az utóbbi hónapok kormányüléseinek napirendjén nem is szerepelt a közlekedési szabályzat ilyen módosítása, és a KRESZ jelenleg érvényben levő változata sem tartalmaz ilyen kitételt. Közben Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Krónikának cáfolta is, hogy iskolai végettséghez kötnék a jogosítvány megszerzését.

Eredeti cikkünk:

Az új év új módosításokat hozott a közlekedési szabálykönyvben. A legfontosabb ezek közül, hogy iskolai végzettséghez kötik a jogosítvány megszerzését.

Sokszor szó volt már róla, hogy akinek nincs legalább tíz osztálya, ne szerezhessen jogosítványt, de 2022 januárjáig kellett várni, hogy meg merjék lépni a hatóságok. Az új szabályokat elsősorban a jogsiszerzés körüli korrupciós botrányok indokolják. Emlékszünk még a már-már maffiaszervezetként működő suceavai jogosítvány-kibocsátó hivatal ügyére, ahol a gyanúsítottak annyi pénzt halmoztak fel, hogy az még a sokat látott DNA-ügyészeket is meglepte?

A suceavai eset csak az irdatlan mennyiségű pénz és a gyanúsítottak magas száma miatt került a figyelem középpontjába – a kenőpénzért jogosítvány osztogató hivatalnokok más megyékben is kijátsszák a rendszert, és a jelenség évek óta megállíthatatlan. A törvénymódosítást ennek apropóján kezdeményezték, bár kérdéses, ha az eddig törvényeket nem tartották be, akkor az új rendelkezések betartását mi garantálja. Akinek nincs tíz osztálya, de jogsit akar, vajon nem talál egy hivatalnokot, akit meg lehet vesztegetni?

A Ciucă-kormány tavaly év végén bocsátotta ki a kormányrendeletet, mely a büntetőpontok felső értékét is meghatározta. 2018 óta rendszeresen hozzáigazítják a büntetőpontokat az országos bruttó minimálbérhez, melynek 10%-át teszi ki. Egy büntetőpont 145 lejt ért eddig is, és a rendelet értelmében ez így is marad. Ha emelték volna, akkor 255 lejt fizethenének a szabálysértők.

Az is sokakat érdekelhet, hogy a vezetés közben telefonáló sofőrök ezentúl 30 napig elbúcsúzhatnak a jogosítványuktól. Legalább addig sem veszélyeztetik mások életét a forgalomban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán
Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban
Krónika

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség
Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is
Krónika

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is

A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték
Székelyhon

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték

Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.

// még több főtér.ro