… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.
Lassan véget ér a július és egyre közelednek a nagyon nem várt megszorítások, amelyeket a Bolojan-kormány kifundált, hogy a korábbi kormányok által az állami költségvetésen ütött hatalmas likat valahogy elkezdje befoltozni.
Igen ám, de a megszorítások egy része olyan dolgokat is érint, amelyek egyben a nagy pártok döbrögijeit is sújtja. Ilyen például a különböző állami intézmények, vállalatok személyzetének karcsúsítása, ahol ugye a sok pártos férj, feleség, rokon, ismerős heverészik, nagyon nagy fizetésekért. Vagy ott van a sokat emlegetett Anghel Saligny fejlesztési program, amelynek keretében a helyi erők adott esetben kikanyarítottak egy jó kis összeget, mielőtt fejlesztésre fordították volna.
Szóval érthető, hogy a pártok erős emberei enyhén szólva elkezdtek idegeskedni.
Erre utal például a PSD egyik nagykutyájának hétfő reggeli kemény üzenete. Paul Stănescu szenátor úr, a párt főtitkára azzal fenyegetett, hogy ha ez az általa reformterrornak nevezett folyamat így megy tovább, a PSD kilép a kormánykoalícióból és pont. Mert a PSD nem azért vállalta a közös kormányzást, hogy intuitív alapon reformkodjon, ráadásul a szegény román nép hátán.
Naná, hogy a pártfőtitkár úr nem a klientúrák megnyirbálására hivatkozott, hanem a szegény nép hátára rakott terhekre. És ezzel a vélekedéssel Stănescu úr nincs egyedül, több PSD-s nagykutya is nyilazni kezdett a Bolojan-kabinetre.
De nem csak a PSD dohog a megszorítások miatt. Florin Roman PNL-s képviselő (ugye, Bolojan úr párttársa) az Anghel Salignyi-program kevésbé fontos projektjei leállítása miatt akadt ki saját főnökére, ha úgy tetszik. Persze, Roman mester sem említi a hatalmas pénzeket elsinkófáló okos fiúkat, dehogy. Azt mondja, hogy ha a kifizetések leállnak, az ország tele lesz építőtelepekkel, amelyeket fenn kell tartani, és ez többe fog kerülni, mint a kifizetések. Arról nem is beszélve, hogy mit szól majd az istenadta nép… jaj, a szívnek meg kell szakadni!
De Roman úr nem áll meg itt: burkoltan megfenyegeti Bolojan urat, hogy ne feledje, a Cîțu-kormányt is bizalmatlansági indítvánnyal menesztették a kukába.. tehát ha nagyon ugrál Bolojan úr, ki tudja… szép, mi?
Döbbenetes Facebook-bejegyzést tett közzé a hétfői szent napon az INSCOP közvélemény-kutató intézet igazgatója, Remus Ștefureac. Az intézet elvégzett egy kutatást arra vonatkozóan, hogyan vélekedik a román nép a kommunizmusról.
És az eredmények láttán leesett az igazgató úr álla. Az ilyen kutatási eredményeket általában nem szokták a hivatalos sajtótájékoztató előtt közölni. Viszont ezúttal az INSCOP-vezér kivételt tett, egyetlen adatsor tekintetében. Ez az adatsor viszont olyan, hogy attól tényleg megfagy az emberben a vér (kivéve, ha kommunista).
A bejegyzésben az igazgató úr elmondja, hogy a kommunizmus utáni nosztalgia bizonyos értelemben természetes dolog, hiszen az elvesztett ifjúság utáni vágyat is tükrözheti, illetve lehet a a kommunizmus után perifériára került társadalmi rétegek bizonytalanságára adott érzelmi válasz.
Na de az a tény, hogy 2025-ben minden harmadik román állampolgár közül kettő szerint Nicolae Ceaușescu remek vezető volt, ez olyan eredmény, amitől bárki sírva fakadhat. A megkérdezettek (1500 ember) csupán 24 százaléka mondta azt, hogy Ceaușescu rossz vezér volt.
Az igazgató úr szerint ennek a soha nem látott mértékű Ceaușescu-nosztalgiának az az információs háború, az a álhíráradat az oka, amely körülvesz minket és amelynek évek hosszú során át sem voltunk képesek megtalálni az ellenszerét. Ez pedig óriási veszélyt jelent. Amit nagyon komolyan kell venni. Mert lehet, hogy a román demokrácia fogja bánni, ha félvállról kezeljük.
Itt a nyár, a turistaszezon és odakint, a csicsergő természet ölén egész medvenyájak járják az erdőket, mezőket, turistaösvényeket stb.
Sokan mondják, tenni kéne valamit, hiszen nemrég megint embert ölt a medve és csak idő kérdése, és ismét fog.
No, a környezetvédelmi miniszter asszony (az a neve, hogy Diana Buzioianu és USR-ista) tartott is egy sajtótájékoztatót, melynek végén a medvemizériára is kitért, ha már az egyik újságíró rákérdezett. Buzoianu asszony elmondta, hogy jaj, eddig két szélsőséges hozzáállás alapján nem csinált senki szinte semmit. Az egyik, ugye, az, hogy tilos hozzányúlni a medvékhez. A másik pedig az, hogy a vadászok irtsanak ki minden medvét (erről mi így nem hallottunk, de lehet, nem figyeltünk eléggé). Mindkét szélsőség tarthatatlan, mert nem vezet máshoz, mint tragédiákhoz. (Nos, az első szélsőség biztos odavezetett, tudjuk.)
A miniszter asszony igen magabiztosan azt mondta, hogy az egyik szélsőséget sem óhajtja követni. Inkább a normalitást, az egyensúlyt szeretné bevezetni a medveprobléma megoldása terén. Ami egyben azt is jelenti, hogy a medvepártiak is, a medveellenesek is utálni fogják ezért. De ő igazán bizakodó, mert ha valakik utálják, az azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját.
Ezen a ponton kicsit, de csak igazán kicsit elkezdtük kétségbe vonni a miniszter asszony hozzáértését. Hála Istennek, mondott azért pár konkrétumot is: elektromos kerítések építése, nagyobb büntetések az amatőr medveetetőknek, medvebiztos kukák bevezetése, a helyi önkormányzatok jogkörének kiszélesítése, ha a közösséget medve fenyegeti… és fél szájjal azt is elejtette, hogy néhány medvét azért még ki fog kelleni lőni.
Csókolom, szinte háromszoros túlszaporulatnál miről is tetszik beszélni?
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Az új tanévben is kétféle támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok: tanszercsomagot, illetve 500 lejes oktatási utalványt. A tanszercsomagra vonatkozó kérelmeket péntekig, az utalvány igénylését pedig október elsejéig lehet benyújtani.
Egy kanadai bányavállalatnak fáj a foga a Szigethegység érclelőhelyein történő nagyberuházásokra. Letartóztattak egy náci ideológiát terjesztő férfit közösségimédiás posztjai miatt.
Egy kanadai bányavállalatnak fáj a foga a Szigethegység érclelőhelyein történő nagyberuházásokra. Letartóztattak egy náci ideológiát terjesztő férfit közösségimédiás posztjai miatt.
Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.
Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.