Nagyon úgy néz ki, hogy a diákok még ősszel sem szabadulnak a maszkoktól az iskolákban

Erről az egészségügyi miniszter beszélt.

Hirdetés

Jelen állás szerint a diákok ősszel is jelenléti oktatásban kezdik majd az új tanévet – már amennyiben a járványhelyzet addigra nem rosszabbodik ismét annyira, hogy egyes településeken csak online lehessen megtartani az órákat.

Viszont sokkal jobban azok sem járnak majd, akik visszatérhetnek majd az iskolapadokba: a kormány a jelek szerint annyira óvatos, hogy még az Antarktiszon éjszakára kint hagyott jégkrémet is megfújná fogyasztás előtt.

Legalábbis Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter, aki csütörtökön este elmondta: bár hivatalos döntés még nincs,

az illetékes hatóságok azon az állásponton vannak, hogy a diákoknak továbbra is viselniük kell majd a maszkot.

Igaz, lehet, hogy nem mindenkinek: a miniszter szerint azt javasolják majd ugyan, hogy a tanulók maszkot viseljenek, de előfordulhat, hogy ez nem mindenkire vonatkozik majd, csak azokra, akik még nem kapták meg az oltást.

Ehhez a pillanatnyi járványhelyzetet is figyelembe kell majd venni, ugyanakkor emlékeztetett: a brit példa azt mutatja, hogy a lazításokat követően nőtt az esetszám.

A miniszter

azzal is indokolta a maszkviselés meghosszabbítását, hogy őszre még sok diák nem lesz beoltva.

Hirdetés

Ami akár jogos aggodalom is lehet, bár egyelőre nem is lehet mindenkit oltani, hiszen jelenleg csak 12 éves kor fölött engedélyezett a fiatalok oltása.

Igaz, ez addigra akár változhat is.

Amúgy a miniszter arra is figyelmeztetett, hogy ha nem oltatják be magukat az emberek, ősszel a koronavírus-járvány keményebb negyedik hullámára számíthatunk.

Hirdetés