Most megnézheti, hogy néz ki Liviu Dragnea közel hat hónapnyi börtön után (VIDEÓval)

Rövid kiruccanást tett a szabad levegőn. De hopp! Daddy külseje megváltozott!

Hirdetés

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke, az ország szinte mindenható ura, aki úgy irányította a kormányt, ahogy akarta, május végi elítélése és bebörtönzése óta érthető módon meglehetősen keveset tartózkodott a kamerák kereszttüzében.

Kedden viszont rövid látogatást tett a legfelsőbb bíróságon, ahol a három és fél éves szabadságvesztésre vonatkozó ítélete megsemmisítéséről tárgyaltak volna.

A tárgyalás azonban alig néhány percig tartott, mivel éppen Dragnea kérésére december 10-ére halasztották – azért kérte a halasztást, hogy ügyvédet fogadhasson.

De ez a néhány perces kiruccanás is elég volt ahhoz, hogy lencsevére kapják.

Hirdetés

Mint a felvételen látható, lényegi változáson ment ár: orra alól eltűnt a dragneaság emblematikus jele, a kackiás kis bajusz.

Hiába, az új élethez új külső dukál.

Hirdetés