// 2026. február 25., szerda // Géza

Mint a mesékben: megbűnhődött a fogyasztóvédő, aki betiltott egy kreatív nyelvezetű mesekönyvet

// HIRDETÉS

Néha a való életben is győz az igazság.

Nem csak a mesékben éri utol a méltó büntetés a gonosztevőket: néha a való életben sem ússzák meg a felelősségre vonást.

Most például kiderült, hogy nem kerülhette el a sorsát az a fogyasztóvédelmi ellenőr, aki még évekkel ezelőtt azért tiltatott be egy mesekönyvet, mert abban eddig ismeretlen, az írói és műfordítói fantázia szülte szavak szerepeltek.

Mint megírtuk, az ügy még öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy Marius Eugen Ostaficiuc nevű szociáldemokrata politikus egy iași-i könyvesboltban megvásárolta Roald Dahl világhírű gyerekkönyvet, amely magyarul két címen – Szofi és a Habó vagy A barátságos óriás – is ismert.

Majd belelapozva azzal szembesült, hogy a szerző sajátságos kifejezéseket alkotott – mint emberbab, ropipopp, gyerkedli –, amit a mű fordítója kreatív módon román nyelvre is átültetett.

Ez pedig olyannyira kiverte nála a biztosítékot, hogy panaszt tett a fogyasztóvédelemnél, amely ahelyett, hogy felkérte volna, ne zaklassa őket hülyeségekkel, kiküldte az ellenőreit, akik egyrészt ezer lejre bírságolták a könyvesboltot a „nyelvtani hibás” könyvek forgalmazása miatt, másrészt be is tiltotta a kötetek további forgalmazását.

Nos, most viszont kiderült, hogy az egyik ellenőr nem úszta meg ezt a primitív cenzorkodást.

Igaz, nem pont emiatt, de a karma utolérte.

A Leonida Barbu nevű úriember ugyanis lebukott, miután annak fejében, hogy ne bírságolja meg az ellenőrzött cégeket, apró ajándékokat fogadott el.

Többek között 199 lej értékben egy pár női cipőt, magnókábelt, 30 lej értékű élelmiszert, még egy pár női cipőt – amit aztán visszavitt, mert nem tetszett az asszonynak –, kegy pár bakancsot, cipőkrémet, epret, barackot, dinnyét, nadrágot, övet és persze pénzt is kért és kapott vesztegetésként.

De aztán kiderültek a disznóságai, és 2017-ben jogerősen három év felfüggesztett börtönre ítélték, miután elismerte a bűnösségét. Így aztán már nem dolgozik olyan munkakörben, hogy könyveket tilthasson be.

Minden jó, ha a vége jó.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro