A háttérben vírusfertőzés áll, de nem koronavírusról van szó.
Norovírus-fertőzés állhat annak a járványnak a hátterében, amely még múlt héten söpört végig a Brassó megyei kisvároson. Barcarozsnyón legalább 140-en betegedtek meg, és minden érintett nagyjából ugyanazokat a tüneteket – hányás, hasmenés, hidegrázás, láz, hasi fájdalom – produkálta.
Az emberek többsége az ivóvízre gyanakodott a fertőzés forrásaként, így a közegészségügyisek mintát is vettek a helyi vízszolgáltató vizéből, amiben viszont nem találtak kimutatható patogén anyagokat.
Csakhogy időközben két kiskorú fertőzött székletmintájából is kimutatták a norovírust, így a szakemberek szinte biztosak benne, hogy az egész járványhullám mögött ez a kórokozó áll. A dolog pikantériája, hogy a vírus jelenlétét nem lehet kimutatni sem az ivóvízből, sem a fertőzött felületekről, így a konkrét forrásra még mindig nem derült fény (bármi lehet), a vizsgálat még most is zajlik.
A vírus egyébként is rendkívül fertőzőképes, fertőzött személlyel való érintkezéssel, fertőzött felületek fogdosásával, és fertőzött élelmiszerek fogyasztásával is egykönnyen bekerülhet a szervezetbe. A szakemberek azt javasolják a barcarozsnyóiaknak, hogy a következő időszakban fokozottan figyeljenek oda a higiéniára, sokszor és alaposan mossanak kezet, illetve lehetőleg palackozott vizet és hőkezelt ételeket (nem nyers dolgokat) fogyasszanak, a gyümölcsöt, zöldséget pedig alaposan mossák meg.
A vírus lappangási ideje alig néhány óra, a tünetek pedig intenzívek, napokig tartanak, a betegséget pedig általános gyengeség és levertség kíséri. A jó hír, hogy általában nem kísérik szövődmények, egyedül abban az esetben, ha a páciens nem pótolja megfelelően a hányással, hasmenéssel járó nagy fokú vízveszteséget.
Aki megfertőződik, igyon sok vizet vagy teát, és a betegség alatt lehetőleg ne szilárd ételeket fogyasszon, az azt követő periódusban pedig étkezzen diétásan: legjobb ilyenkor a főtt rizs, főtt krumpli, a nem túl fűszeres csirke, és a könnyű zöldséglevesek.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.