Még idén 13 kilométerrel közelebb kerülhetünk a leginkább várt autópálya elkészültéhez (VIDEÓval)

Az Erdélyt a Déli-Kárpátokon keresztül Bukaresttel összekötő Nagyszeben–Pitești autópálya első szakasza még idén elkészülhet.

Hirdetés

Még az idén elkészülhet az A1-es autópálya első szakasza Nagyszeben és Bojca (Boița) között, mely ugyan mindössze 13,17 kilométer hosszú, építése bőven szolgál kihívással a kivitelező Porr Construct cégnek. A legnagyobb kihívást a kistalmácsi (Tălmăcel) völgyhíd megépítése jelenti, melynek első szegmenseit a napokban kapcsolták össze, tehát minden esély megvan rá, hogy az év végéig részlegesen (egy-egy sávval) átadják a forgalomnak.

A 127 millió eurós szerződést egyébként 2020 áprilisában írták alá, március 30-án érkezett meg az építkezés startját lehetővé tevő rendelet. Bár a határidő 2023 márciusa, a nehezén már túl vannak, mintegy 60 százalékkal elkészültek. A 650 méter hosszú konzolos völgyhíd nyolc szabad nyílással rendelkezik, legmagasabb pillére 30 méter magas lesz. Állítólag az építőipar legújabb standardjai szerint építik fel. A Nagyszeben–Bojca közötti szakaszon egy tíznyílásos völgyhíd is be van tervezve, mely 414 méter hosszú lesz.

A Nagyszeben–Pitești autópálya kulcsfontosságú projekt, nem csak azért, mert ez lesz az első sztráda, mely átszeli a Déli-Kárpátokat, összekötve Erdélyt Bukaresttel, illetve a Fekete-tengert a nyugati országrésszel, hanem azért is, mert a Pitești melletti Mioveni településen működő Dacia gépkocsigyárat végre összekapcsolná a fő exportpiacával, Nyugat-Európával.

A sztráda más szakaszain nem állnak olyan jól, mint az elsőn, a második szakaszra kiírt közbeszerzési eljárást még csak tavaly nyerte el két török cég, a harmadikra folyamatban van a kiírás. A negyedik szakasz tervezés alatt áll, míg az utolsó szakasz már épül, de 2025-ig szinte biztosan nem készül el.

Hirdetés