Jön a Pokolgép – mondja vigyorogva Gergely Balázs a Kolozsvári Magyar Napok csütörtöki sajtótájékoztatójának kezdete előtt pár perccel, amikor odalépek hozzá, mert tudja, hogy ez lesz a(z egyik) koncert, amelyre biztosan elmegyek majd augusztus 17. és 24. között Kolozsváron.

És hát az a helyzet, hogy a járvány alól nagyjából felszabadult vidékünkön idén eléggé beindul(t) a koncertszezon, az ember csak kapkodja a fejét, ha belenéz egy zenei eseménynaptárba, de

egy Pokolgép-fellépés azért így is eseményszámba megy.

Mégpedig azért, mert Kukovecz Gábor gitáros, a Pokolgép alapítója és nyolcvanas évekbeli klasszikus felállásának egyik tagja (és a jelenlegi banda egyetlen őstagja) tudtommal még nem járt Kolozsváron a zenekarral. Kalapács József és Rudán Joe már többször is megfordult a Magyar Napokon és azon kívül is. De a gitármester még nem, hogy is maradt ki ez eddig, hahó, kolozsvári eseményszervezők? (Egy igazi, klasszikus, Kukovecz-Nagyfi-Kalapács-Pazdera-Tarca produkcióra ugye gyakorlatilag nulla esély van, pedig az lenne az igazi nekünk, akik lázadó tizenévesekként annak idején… lassan 35 éve volt, ejhaj).

Na szóval, azért mondom ezt ilyen hosszan, mert nekem a zenei kínálatból egészen biztosan ez lesz a csúcspont. De aki nem csípi a bőrbe öltözött hosszú hajú vademberek csörömpölését és ordítozását, egészen biztosan megtalálja a maga szórakozását a többi koncerten, mert egy hét alatt fellép még a főtéri színpadon a Varga Miklós Band (tudjuk: István, a király, véneurópázás), az énekes Cipő kilenc évvel ezelőtti halála után is működő Republic, a Budapest Klezmer Band (ők pár éve szintén felléptek már a Főtéren), a budapesti Vígszínház Pál utcai fiúk-musicalje, A Grund (igen, van, akinek ez is bejön), a Csík Zenekar Presser Gáborral, a kolozsvári színház színészzenekara, a Loose Neckties Society, az utóbbi években Kárpát-medencei szupersztárokká vált Bagossy Brothers Company és aki akar, a nagybőgőbe is beleugorhat majd, mert a Csárdáskirálynő is itt lesz a budapesti Operettszínház produkciójaként.

Nem kis események ezek, tizen-huszonezer ember is össze szokott gyűlni egy-egy főtéri koncerten.

Eközben persze a Bánffy-udvarban is megy majd a hepaj, ott is működik majd a szokásos színpad a délutáni és esti kisebb koncertekkel (szemben a sörcsapokkal). De a Szentegyház utca 4. szám alatti udvarban is élet lesz (ez a fiatalok területe lesz, legalábbis a szervezők szándéka szerint).

A Farkas utcát ugyan idén feltúrják, mert felújítják, de az ép részeken és a mellékutcákban, iskolaudvarokon idén is lesz kézművesvásár, lacikonyha, sörcsap, minden, ami kell (Szántai kolléga megint moroghat, hogy milyen drága lett a lángos). A várfal tövében a borutca, a Farkas utcai református templom melletti várkertben a középkori vitézek, a színházban az előadások, több helyszínen pedig képzőművészet, irodalom és úgynevezett komolyzene – szóval

megy minden a régiben, a covid előtti idők hangulatában, végre.

Közben persze figyelni kell a rendezvény honlapját és Facebook-oldalát, a részletek ott jönnek majd, kábé június elejétől.

Szóval nagyjából így zajlik majd Erdély legnagyobb magyar napok-típusú rendezvénye, csak még jobb hangulatban, mint az elmúlt két évben, sok zenével, szórakozással, kultúrával, főtéri andalgásokkal, az ilyenkor szokásos találkozásokkal az elszármazott ismerősökkel, remélhetőleg vírus- és maszkmentesen (és Putyin is üljön csak meg a seggén). Hát állunk elébe, rajtunk nem fog múlni.