Ha augusztus, akkor Kolozsvári Magyar Napok, csak most maszk és létszámkorlát nélkül, végre.
Jön a Pokolgép – mondja vigyorogva Gergely Balázs a Kolozsvári Magyar Napok csütörtöki sajtótájékoztatójának kezdete előtt pár perccel, amikor odalépek hozzá, mert tudja, hogy ez lesz a(z egyik) koncert, amelyre biztosan elmegyek majd augusztus 17. és 24. között Kolozsváron.
És hát az a helyzet, hogy a járvány alól nagyjából felszabadult vidékünkön idén eléggé beindul(t) a koncertszezon, az ember csak kapkodja a fejét, ha belenéz egy zenei eseménynaptárba, de
Mégpedig azért, mert Kukovecz Gábor gitáros, a Pokolgép alapítója és nyolcvanas évekbeli klasszikus felállásának egyik tagja (és a jelenlegi banda egyetlen őstagja) tudtommal még nem járt Kolozsváron a zenekarral. Kalapács József és Rudán Joe már többször is megfordult a Magyar Napokon és azon kívül is. De a gitármester még nem, hogy is maradt ki ez eddig, hahó, kolozsvári eseményszervezők? (Egy igazi, klasszikus, Kukovecz-Nagyfi-Kalapács-Pazdera-Tarca produkcióra ugye gyakorlatilag nulla esély van, pedig az lenne az igazi nekünk, akik lázadó tizenévesekként annak idején… lassan 35 éve volt, ejhaj).
Na szóval, azért mondom ezt ilyen hosszan, mert nekem a zenei kínálatból egészen biztosan ez lesz a csúcspont. De aki nem csípi a bőrbe öltözött hosszú hajú vademberek csörömpölését és ordítozását, egészen biztosan megtalálja a maga szórakozását a többi koncerten, mert egy hét alatt fellép még a főtéri színpadon a Varga Miklós Band (tudjuk: István, a király, véneurópázás), az énekes Cipő kilenc évvel ezelőtti halála után is működő Republic, a Budapest Klezmer Band (ők pár éve szintén felléptek már a Főtéren), a budapesti Vígszínház Pál utcai fiúk-musicalje, A Grund (igen, van, akinek ez is bejön), a Csík Zenekar Presser Gáborral, a kolozsvári színház színészzenekara, a Loose Neckties Society, az utóbbi években Kárpát-medencei szupersztárokká vált Bagossy Brothers Company és aki akar, a nagybőgőbe is beleugorhat majd, mert a Csárdáskirálynő is itt lesz a budapesti Operettszínház produkciójaként.
Eközben persze a Bánffy-udvarban is megy majd a hepaj, ott is működik majd a szokásos színpad a délutáni és esti kisebb koncertekkel (szemben a sörcsapokkal). De a Szentegyház utca 4. szám alatti udvarban is élet lesz (ez a fiatalok területe lesz, legalábbis a szervezők szándéka szerint).
A Farkas utcát ugyan idén feltúrják, mert felújítják, de az ép részeken és a mellékutcákban, iskolaudvarokon idén is lesz kézművesvásár, lacikonyha, sörcsap, minden, ami kell (Szántai kolléga megint moroghat, hogy milyen drága lett a lángos). A várfal tövében a borutca, a Farkas utcai református templom melletti várkertben a középkori vitézek, a színházban az előadások, több helyszínen pedig képzőművészet, irodalom és úgynevezett komolyzene – szóval
Közben persze figyelni kell a rendezvény honlapját és Facebook-oldalát, a részletek ott jönnek majd, kábé június elejétől.
Szóval nagyjából így zajlik majd Erdély legnagyobb magyar napok-típusú rendezvénye, csak még jobb hangulatban, mint az elmúlt két évben, sok zenével, szórakozással, kultúrával, főtéri andalgásokkal, az ilyenkor szokásos találkozásokkal az elszármazott ismerősökkel, remélhetőleg vírus- és maszkmentesen (és Putyin is üljön csak meg a seggén). Hát állunk elébe, rajtunk nem fog múlni.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.