Nagyon aggasztó helyzetről számol be az oltási kampányban és a romániai koronavírus-kutatásban jelentős szerepet vállaló MedLife magánegészségügyi hálózat legújabb tanulmánya: a becsléseik szerint az idei év végéig alig öt millió ember oltatja be magát. Ez a 16 évesnél idősebb romániaiaknak legfeljebb a 30 százaléka, ami
távolról sem elegendő ahhoz, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett szigorításokat feloldják.
Ezek a kilátások igen élesen ellentmondanak a kormány várakozásainak. Florin Cîţu miniszterelnök ugyanis arra számít, hogy az áprilisban és májusban Romániába érkező több mint 8 millió adag vakcinával a legrosszabb esetben is sikerül elérni az öt millió beoltottat június elejéig és kezdődhet a járványkorlátozások feloldása.
Olvasson még:
- Hírek hétfőn: 2025-től jöhet az amerikai vízummentesség. Nem lett magyar vezetője Nagybányának
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Hát persze, hogy kiszúrták, melyik hazai szuperligás csapat nem köszöntötte Romániát…
Ehhez elegendő lenne naponta kb. 50 ezer embert beoltani. A kormányzat a napokban közel 115 ezerre emelte a napi oltási kapacitást, de a legfrissebb, tegnapi adatok szerint alig érte el a 88 ezret a napi beoltottak száma.
Szintén a napokban derült ki, hogy az emberek oltakozási kedve igen alacsony,
országszerte több százezer (szerdán 216 ezernél is több) szabad hely van az oltóközpontokban, miközben a várakozási listák gyorsan zsugorodnak. Itt van például Kovászna megye, ahol szerdán délután 4514 szabad hely volt, miközben várólistán alig heten voltak. Úgy, hogy a megye 11 oltóközpontjából 7-ben Pfizerrel és Modernával oltanak és csak háromban a megtépázott presztízsű AstraZenecával.
Jelenleg mintegy 1,6 millió romániai lakos kapta meg valamelyik vakcina mindkét adagját. A MedLife becslése szerint ebben a pillanatban olyan
kétmillióra tehető azok száma, akik mielőbb, de legfeljebb május folyamán szeretnék megkapni az oltást.
A MedLife tanulmánya úgy számol, hogy az év végéig a 16 évesnél idősebb városi lakosságnak legfeljebb a 31-38 százalékát sikerül beoltani. Vidéken ez az arány még siralmasabb, alig 19-23 százalék. Az eddig beoltottak háromnegyede egyébként városi környezetben él.
Nem meglepetés, hogy az oltakozási hajlandóság egyenesen arányos az emberek iskolázottságával: minél magasabban képzett valaki, annál valószínűbb, hogy beoltatja magát.
Az oltakozni akarók körében többségben vannak a férfiak, az 50-69 évesek és az aktív életformát folytatók. A Covid-19-en átesettek is inkább hajlandók beoltatni magukat.
A másik oldalon,
az oltást elutasítók körében a többség 40 év alatti, alacsonyabb végzettségű és nem esett át a betegségen.
A tanulmányból az is kiderül, hogy a koronavírusról és a járványról való tájékozottság a 40-49, illetve 60-69 éves, felsőfokú tanulmányokkal rendelkező városi lakosság körében a legmagasabb.
A lakosságnak csupán egyharmada bízik a vakcinák hatásosságában, kétharmada a lehetséges mellékhatásokra vagy az ellentmondó információkra hivatkozva idegenkedik az oltástól.
A MedLife tanulmánya április második hetében készült 1010 fős, országosan reprezentatív mintán.